Nietzsche írja Az értékek átértékelése című könyvében a következőket:
"Szégyen és gyalázat minden szocialista rendszeralkotóra nézve, hogy úgy vélik, létezhetnének olyan körülmények, társadalmi kombinációk, amelyekben már nem fejlődik tovább a bűn, a betegség, a bűnözés, a prostitúció, az ínség... De ez annyit tesz, mint elítélni az életet... Valamely társadalom hiába szeretne fiatal maradni, ez nem megy, nem tőle függ. És akkor kell salakanyagot termelnie, amikor igazán jó erőben van. Minél energikusabb és merészebb a társadalom, annál több lesz a szerencsétlen, félresikerült ember, annál közelebb a hanyatlás... Az életkort nem lehet intézményekkel semlegesíteni. A betegséget sem. A bűnöket sem."
Amikor ezt olvastam, Romhányi Török Gábor interpretációjában, kirázott a hideg. Mintha azt mondaná Nieztsche az 1880-as években, amiket én magam tapasztaltam a börtönben a bűn és a bűncselekmény megítélése kapcsán.
Az utolsó mondat értelme - remélhetőleg - az, hogy a bűnöket nem lehet intézményekkel szembesíteni; azaz a börtön eleve - a priori - nem a bűnök semlegesítésére jött létre, hanem valami egészen más célból. Nietzsche gondolatival összhangban azt mondhatjuk, hogy a börtön egyfajta rettegő leplezés miatt jött létre, aminek az az alapja, hogy soha nem lesz tökéletes társadalom, avagy attól a nézetből eredő pánik hozta létre a börtönt, hogy a bűnözés éppen úgy a társadalom része, mint a művészet. Nietzsche ezeket a gondolatokat évtizedekkel Durkheim előtt írta le, és jóval előbb, mint Foucault, Goffman vagy Farrington.
A mai börtönök éppen az 1880-as években jöttek létre, azaz a feléjük táplált elvárásoknak megfelelően eleve kudarcra voltak ítélve. A sok-sok ideát, ami a börtön szervezetét megtöltötte, ma már visszásnak látjuk. Ilyen idea az őrzés és a nevelés is. Egyik sem lehet tökéletesen hatékony. Az angol penitentiary szó is a penitencia kifejezésből ered, ami azt sugallja, hogy a rabok a börtönben megbánják a bűnüket. Azaz a börtönök velős alapja a bigott keresztény szellemiség és a keresztényi gondolatvilág; azaz a vezeklésbe vetett kényszeres hit, amit maguk az egyházak játszottak ki (elég csak a pedofil botrányokra gondolni), és ezeket Nietzsche mintha előre látta volna.
A börtön éppen olyan ilyen szempontból, mint a középkori vesztőhelyek: megmenti a lelkiismeretünket, hogy mi nem vagyunk részesei a fertőnek. Holott, ha igazak azok az állítások, amelyeket az Emberi Jogok Európai Bírósága vagy a CPT ír, a börtönökben a leggonoszabb történések zajlanak. Úgy tűnik, hogy a társadalom önmaga még mindig az önnön tökéletességének összeomlása ellen harcolna, és a piszkos munkát a börtönőrökre bízná.
Tudjuk-e igazán, hogy kik a börtönőrök, hogy milyen feladatot bízunk rájuk?
