2013. október 22., kedd

1. tézis a börtöntetoválással kapcsolatban

Az "ötpont" jelentése nem csak az, hogy "egy ember négy fal között", hanem az is, hogy "íme a sorsom megpecsételődött". Az egyén örökre egy olyan szubkultúra részévé vált, amit az "ötpont" jelképez: a bezárás kizárást is jelent. Bezárás a börtönbe = kizárás a társadalomból. Minden állam börtönszervezetének ez a célja. Olyan ez, mintha a törvény az emberek bőrébe égne.
Egy novemberi konferenciára készülök éppen, és ehhez kapcsolódóan - a hallgatóim segítségével - sikerült jó pár börtöntetoválásról készült fotót összegyűjteni.

Az első gondolatom a börtöntetoválással kapcsolatban:

A tetoválás a szimbólum jelentésében együtt hordozza az elszenvedett traumát és az identitást.

Mit jelent ez?

Egyszer egy tetováló szalonokról szóló dokumentumfilm sorozatban (LA Ink) láttam, hogy a szalon kliensei az általuk elszenvedett traumákat is "felvarratják" a bőrükre, és azzal, hogy ez az aktus megtörténik, megnyugszanak valamiképpen. Van, aki például egy elpusztult kutyának a portréját varratta magára. A veszteség sérelemként érte, és a tetoválás rítusa által a bőrébe "égette" a traumát, hogy örökre láthassa, azaz ne kelljen vele bevillanás-szerűen szembesülnie, mint a PTSD nevű kórkép esetén. A börtönlakó nem a kutyáját veszti el, hanem a szabadságát.

Az identitásnak mindenki számára láthatóvá kell válnia, még akkor is, ha a külvilág nem értelmezi megfelelően a jeleket, amit a személy (az identitás alanya) sugalmazni akar saját magáról. Sokszor félreértenek minket. A félreértés csökkentéséhez nagyon jó eszköz a tetoválás, ami nagyon is látható, és a célcsoport szinte biztosan el tudja olvasni a jelentését, amivel a személy azt kommunikálja, hogy "közétek tartozom". Ha a tetoválás a színeiben és a nagyságában eltúlzottnak tűnik, akkor arra gyanakodhatunk, hogy a személy büszke magára, vagy legalábbis a hirdetni kívánt identitására. Gyakran látunk kigyúrt embereken nagyon színes és óriási tetoválásokat. Ez szintén annak a jele, hogy az egyén az egóját ki akarja tolni a külvilágba, és ennek a dinamikai oka feltehetően az, hogy az egóját valamikor a külvilág meg akarta semmisíteni. A külvilág ezen tette a gyermekkori elhanyagolás, bántalmazás vagy a kortárs csúfolódás is lehet. Szinte minden börtönlakó életében ott van az erőszak-traumatizáció.

Lassan nyolc éve tanulmányozom a börtönrajzokat, és szinte biztos vagyok benne, hogy tematizálni lehet őket. Az egyik jellegzetes börtönrajz téma a szörnyábrázolás, azaz az elszenvedett trauma manifesztációja. Ezek a rajzok ugyanakkor nagyon gyakran tetoválás vázlatok is egyben. A rajz ugyanúgy médium, mint az írás, (vagy talán a beszéd is), a televízió, a filmek, az internet, és így tovább, azonban az a fontos jellegzetessége, hogy mindezek előtt áll, hiszen sokkal korábban alakult ki az emberiség fejlődése során, valamint a gyermek fejlődése során is a rajz előbb alakul ki, mint az írás. A médiumok ugyanakkor közelebb hoznak a többiekhez, és azt hozzák elő belőlem, ami mélyen bennem van, minél ősibbek. A börtönlakók egyik jellegzetessége az egész világon, hogy kevésbé tudnak írni és olvasni, azaz nagyon magas a körükben az illiteráció.

A börtönben harcosok élnek, akinek az élete az utcán zajlott, az éjszaka törvényei szerint. Már ez a gondolat is annyira tömve van szimbólumokkal, hogy szinte nehéz megmagyarázni, hogy mire is gondolok.
Az utca az a társas közeg, ami különbözik a családtól, ami valahogyan puha és meleg, míg az utca kemény és hideg. Az utcán az érzelmeket nem lehet kimutatni, mindenki (nem csak a bűnözők) egyfajta semleges arcot vesz fel, amikor az utcán tartózkodik. Az átlagember csak közlekedésre használja az utcát, a bűnözők élete rendre ott zajlik. Ez az élet közvetlen a kamaszkor előtt kezdődik.
Az éjszaka az a napszak, amikor nem csak sötét van, de a hatóságok is alszanak, amikor a teremtmények előbújhatnak az odúikból, és vadászatra indulhatnak. A vadászathoz hordákba verődnek, és másik hordákkal harcolnak, illetve a hordán belül az alfa pozícióért megy a harc. A hétköznapi ember ebben a fázisban pihen vagy szórakozik, azaz passzív; a bűnöző pedig ekkor a legaktívabb.
Az utca és az éjszaka kriminogén faktorai egy olyan szubkultúrát tárnak a szemünk elé, ami nagyon emlékeztet a történelem előtti emberiség szerveződésére, avagy az állati hordák működésére. Az ember azonban a gondolkodás által kilépett az állatok közül, és valóban látni lehet, hogy az ősi tetoválások a harcosokon jelennek meg.
Mintha a kemény bűnözők az ilyen harcosok társadalmi/történelmi fosszíliái lennének. A piti bűnözők meg csak mímelik a keményeket. A tetoválással (és egyéb mással, pl. a gyúrással) bélyegzik meg magukat, ez a közös a kemény és a piti bűnöző identitásában, valamint minden börtönlakóban.

2013. március 1., péntek

Vikariáló traumatizáció a börtönőröknél

Egy börtönőr gyermekének rajza
Nyolc éve foglalkozom börtönőrökkel, azaz immár már nem foglalkozom közvetlen a rabokkal, hanem olyan személyekkel, akik közvetlen a rabokkal foglalkoznak. Ilyen hosszú ideig magukkal a rabokkal sem foglalkoztam, ami azt jelenti, hogy lassacskán többet tudok a börtönőrökről, mint a rabokról.
A vikariáló traumatizáció azt jelenti, hogy a traumát az egyén azért szenvedi el, mert folyamatosan olyan személyekkel találkozik, akik traumán estek át. Hasonló kifejezés lehet a "rokonszenv fáradtság" vagy a "másodlagos traumatizációs stressz". Nem kell részletezni, hogy a fogvatartottak traumatizáltak:

2013. január 2., szerda

Richard Sparks naiv kérdései

Richard Sparks, a University of Edinburgh professzora egy előadásában a következő naiv kérdéseket tette fel a börtönreformban kételkedők számára:

- Számít, hogy mennyi börtön és mennyi rab van?
- Mit jelent, ha túl sok van, és mint jelent, ha túl kevés?
- Egy igazán jó társadalomban szükség van börtönre?
- Számít egyáltalán, hogy mi a szabadságvesztés büntetés kinyilvánított célja?
(avagy: miért küldünk embereket a börtönbe?)
- Számít, hogy ki üzemelteti a börtönöket?
- Minden börtön ugyanaz alapjaiban?
(mit jelent, ha azt mondhatjuk, hogy igen?)
(mit jelent, ha nem?)

Érdemes ezeken elgondolkodni. Az utolsó kérdés különösen érdekes.

Vajon ugyanolyan egy mexikói, mint egy norvég börtön? 
Szerintem ezt a kérdést kétféleképpen lehet megválaszolni:
- van-e különbség a rab szempontjából?
- van-e különbség az állam szempontjából?