Panelvirág

Ez az egyik legszebb, és egyben az egyik legmegrázóbb börtönfestmény, amit valaha láttam. Sajnos nem sikerült jól lefényképezni, ugyanis ez a kép egy valódi kiállításon volt, egy pécsi konferencián, ahol én magam is előadtam. A kép valódi mérete kb. 2mx3m, tehát egy hatalmas vászonról van szó. Sajnos a nap szembesütött, és azért látszik a becsillámlás.

A képen egy kisfiút és egy kislányt láthatunk, amint egy kis csemetét gondoznak egy panelház árnyékában, az építési elemek között. Fel lehet ismerni a betonfödémeket, a csöveket, a raklapokat, a sárga színű darut és a telefonkábel hatalmas, királykék gurigáját is. A háttérben egy nagy tízemeletes panelház.

A festmény rendkívül kidolgozott, meseszerű, de egy kicsit olyan is, amint a nyolcvanas évek szocialista propagandafestményei. A kisfiú és a kislány is egy kicsit ódivatú ruhában van, meg a telefonkábel-tekercs is a régi időket idézi, pedig a kép idén készült.

A börtönbeli időélmény okozta emlékösszecsúszást figyelhetjük meg ezen a képen. Az idő egészen máshogyan telik a börtönben, ahogy az a pécsi konferencián Fiáth Titanilla előadásában is elhangzott: helyzetfüggő, hogy az idő gyorsan, vagy lassan telik a börtönben, sőt olyan is előfordul, amikor egyáltalán nem telik: azaz a hosszú ítéletnek ebből a szempontból, nincsen semmilyen elrettentő hatása még az elkövető felé sem, mert az elítéltek nem emlékeznek vissza semmire, gyakran még arra sem, hogy mi történt velük a börtönben.