2010. október 8., péntek

Bőrbe égett rácsok

A fenti képet B.L. monogrammú fogvatartott készítette a Szegedi Fegyház és Börtönben, és András Zsolt hallgatóm fényképezte le. A címet magam adtam a képnek, de vajon mit gondolhatunk róla? Várom a megjegyzéseket is, ami fontos lenne abból a szempontból is, hogy megvizsgáljuk, hogy vajon átjön-e a kép üzenete. Nekem is van ötletem a képpel kapcsolatban, de nem akarok befolyásolni senkit, és most a bűncslekményt sem tudhatjuk...

Véleményem szerint a kép egy sötétben lévő arcot ábrázol, amire a rácsokon keresztül tűz be az éles fény, és szinte nem lehet megállapítani, hogy a rácsok beleégtek, vagy valóban ennyire fénylenek az arcon. Nem lehet azt sem tudni, hogy vajon a fogvatartott szándékosan érte el ezt a bizonytalanságot, vagy csak így sikerült az alkotás. A tekintet számomkérő, mint olyan sok börtönfestményen és rajzon. Az alak jobb szeme látható csak, a másikra nyílván árnyék vetül, de ez a szem szinte vonzza a tekintetünket, és szinte ki akarjuk fürkészni, hogy mire gondolhat a képen ábrázolt személy. Hatásos, ügyesen elkészített rajz, az is lehetséges, hogy egy fotóról másolták. Számomra a művészi tetterőből semmit sem von le, ha a képet másolták. Ebben a képben én nem látok nyílt agressziót, mint számos másik börtönképen, hanem inkább elkeseredést, amiből azonban sajnos kirobbanhat a düh.
Egyfajta robbanás előtti állapot sugárzik a képből. A rabok a börtönben korántsem kifelé robbanak a leggyakrabban, hanem inkább összeroppannak, és megkeserednek, cinikussá válhatnak esetleg, és a szabadadulás után élik ki a feszültségeiket. Legalábbis ez jellemző azokra a fogvatartottakra, akik az átlagnál nagyobb intellektuális teljesítményre képesek, mint talán a fenti kép alkotója. Persze lehet, hogy inkább beszélgetni kellene a fogvatartottal, hogy mit akart ábrázolni... 

3 megjegyzés:

  1. Örülök, hogy hozzájárulhattam ehhez a bejegyzéshez.

    VálaszTörlés
  2. Hosszabb ideig nézve nekem ez jutott eszembe róla: A rács/börtön lelke. Nem tudom eldönteni, hogy mi olvadt mibe az ember a rácsba a rács az emberbe. Egy biztos, hogy a 2 az 1

    VálaszTörlés
  3. szinte sír...
    rika

    VálaszTörlés