Elkészültem a PhD dolgozatom harmadik fejezetével

A dolgozat empirikus részében többek között börtönbeli falfirkákat fogok elemezni, amelyek valamilyen módon droggal vagy drogfogyasztással hozhatók kapcsolatba. Nem csak magyar börtönökből rendelkezem fényképekkel.

A dolgozat hét fejezetből fog állni, amiből három nagyjából, és egy félig van kész. Kísérleti céllal az éppen elkészült harmadik fejezetet itt közzé teszem. A források még nincsenek készen, azokat majd később fogom kijavítani. Ez a rész a börtönbeli kábítószer-probléma európai feltérképezéséről szól. Várom a megjegyzéseket, hozzászólásokat, akár a scribden, akár itt.

Várom továbbá olyan bévések, és esetleg nem bévések jelentkezését, akik a börtönbeli kábítószer-problémáról - név nélkül - interjúra vállalkoznának. Még négy-öt interjúra lenne szükségem.

Begyógyszerezett a kivégzés előtt

A képen látható Lawrence Reynolds Jr. halálos ítéletet kapott, mert 1994-ben összeverte és megfojtotta a 67 éves szomszédját, Loretta Mae Fostert Cleveland-ben, Ohio Államban, az USÁ-ban. Egyszer elhalasztották az ítélet végrehajtását, mert egy másik fogvatartott, Rommel Broom ügyében, egy bírósági procedúra miatt két órán keresztül tartott az a folyamat, amikor az elítéltet már majdnem kivégezték, aztán mégsem. Azaz Rommel Broom két órán keresztül várt arra, hogy beadják neki a injekciót, le volt kötözve a vesztőhelyen, és közben a börtöntől távol arról tárgyaltak, hogy elhalasztják-e a kivégzést. Ezt a tortúrát nem akarták megismételni Reynolds esetében.

A 43 éves Reynolds nem sokkal ezután nyugtatókat és altatókat szedett be a zárkájában, mert magányosan akart meghalni, nem pedig a kivégzőkamrában. Az öngyilkossági kísérlete nem sikerült, az életét megmentették, majd 2010 március 16-án, kilenc nap múlva beadták neki a halálos injekciót.

A fogvatartott 16 évig volt börtönben, és nyílván sok ideig a halálsoron. Egy alkalommal azt hitte, hogy nem fogják kivégezni, egy másik alkalommal pediga azért vette be azt a sok gyógyszert, hogy ne más kezétől kelljen meghalnia. Sokak véleménye szerint egy ember sem érdemel ilyen kegyetlen bánásmódot még akkor sem, ha olyan kegyetlen gyilkos, mint Reynolds.

Érdekes az is, hogy a fogvatartott nyugatószereket adagolt túl, és így akart öngyilkos lenni. Úgy tűnik, hogy a börtönök szerves alkotóeleme a nyugatószerrel való visszaélés annak érdekében, hogy menekülni lehessen a börtön szörnyűségei elől.

Lauonda

A Lauonda állítólag testvériséget jelent. Akinek fel van tetotválva, az békére számíthat azok körében, akiknek szintén a testét díszíti a Lauonda felirat. A jellemzően még fiatalkorú rabok nem támadják meg egymást, és nem verekednek, ha Lauondák, viszont a többi rabbal ellentétben állnak. Úgy tűnik, hogy magyar börtönökben eddig ez az első igazán felvállalt gengidentitás.

A képet az egyik hallgatóm gyűjtötte.

12 éves fiúra várhat életfogytig tartó szabadságvesztés

A fiút Pennsylvániaban azzal vádolják, hogy megölte a nyolc és fél hónapos terhes nevelőanyját. Állítólag hátulról fejbelőtte, amikor aludt, kisétált a házból, és felszállt az iskolabuszra.

Az áldozat családja azt szeretné, ha a fiút felnőttkorúként életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélnék.

A fiú apja vitatja azt is, hogy egyáltalán a fia követte el a bűncselekményt.

A fiú állítólag féltékenységből végzett a nevelőanyjával.

A CNN videójában képeken mutatják az áldozatot és a feltételezett elkövetőt is.

Ki tudja, hogy hova vezet a fegyvertartás engedélyezése, és az amerikai típusú büntetési szigor...

Nem nagyon lehet látni, hogy mi lenne a helyes, de a fegyvertartás szabadsága és a büntetés szigorának szélsőségessége egymással ellentmondásban van.

Vajon képes lett volna a fiú a nevelőanyjával nem lőfegyverrel végezni?

Mit használ az a társadalomnak, ha a fiút élete végéig bezárják egy börtönbe, ahol szinte biztos, hogy rosszabb ember lesz belőle, miután kikerül?

Képek Tökölről: fiatalkorú fogvatartottak alkotásai

Ez a kép egy afrikai lányt ábrázol, amit a fogvatartott egy hungarocell lapra festett temperával. A kép színekben rendkívül gazdag, mintegy ellensúlyozza azt a társas ürességet, ami a börtönben van: nem lehet semmiről sem őszintén beszélni. Nem lehet tényleg semmiről sem őszintén beszélni, mert az a minimum, hogy a zárkatársak kinevetik az őszinte megnyilatkozást. Viszont a fogvatartott mégis képes az érzelmeit kifejezni a rajzban. A börtönszemélyzet bravúrjaként lehet értékelni, hogy arra ösztökélik a fogvatartottakat, hogy rajzoljanak, és az esetleges hulladékokat, mint a hungarocell lap művészi önkifejezésre használják fel.

Igaz, hogy a kép színekben gazdag, azonban szinte biztos, hogy a fő vonalait a fogvatartott másolta valahonnan. Többször írtam ezen a blogon, hogy a rabok szeretnek replikákat készíteni. Nincs ebben semmi baj, sőt. Azt jelenti, hogy a rabok képesek reprodukálni a tehetséges festők műveit, azaz képesek belelátni a festő érzelmeibe és a mozdulatait képesek lemásolni. Számomra minden börtönrajz azt jelenti, hogy a börtönben nem pszichopaták vannak, akik nem tudnak szeretni, szorongani vagy tanulni, ahogy Mérei Ferenc mondta róluk, hanem a rajzok bizonysága szerint inkább szeretni és tanulni képes emberek. És a képben észre kell venni a szorongást is, azonban ehhez szükséges némi háttérinformáció: a rajzot készítő fogvatartott roma. Nem ez az első börtönrajz, amit magyar börtönben láttam, és lényeges eleme a bőrszín. A fogvatartott azt mondta a képről, hogy az egy afrikai lányt ábrázol, tehát egy színes bőrű lányt láthatunk a hungarocell lemezen. A rab a saját cigányságából eredő identitásválságát (kamaszkorú rabról van szó...) emígyen kompenzálta túl. A túlságos, nem tudatos bizonygatás pedig a szorongás jele a pszichoanalízis szerint. A rabnak tehát etnikai alapú kisebbrendűségi érzése van, azaz érzi magán a megvetés bélyegét, ez rosszul esik neki; és a vágya tágya ezért egy nála is feketébb afrikai lány.

Ezt a képet a lépcsőházban láttam, Ganésát (Ganesha), az elefántfejű lényt ábrázolja, aki a hindu hitvilág legszeretetteljesebb, és leginkább szeretett istensége, és aki a szerencsét hozza az ember életében. Ez az első olyan börtönrajz, amit európai kulturközegben látok, és mégis a hindu világvallás egyik jelentős szimbólumát vonultatja fel. Az egyik előző bejegyzésemmel kapcsolatban kaptam egy kritikát, miszerint az, hogy a rab tudja, hogy ki volt egy történelmi személyiség, az nem azt jelenti, hogy művelt, ahogy én gondoltam, hanem inkább azt, hogy a rab látott egy filmet, ami a történelmi személyiségről szól. A kommentelő úgy gondolta, hogy az kevésbé számít, hogy a rab mivel azonosítja magát. Lehet, hogy igaza van, magam sem tudom. A rajz azonban a szimbolikus önkifejezés eszköze, és tudjuk azt, hogy ezek az önkijezések nem éppen a tudat által vezéreltek. Egyszerűen azért azonosulunk valamivel, mert az egyensúlyban van az önképünkkel. Mindenki csak azt képes befogadni, ami nem borítja fel a lelke egyensúlyát, ezt számos szociálpszichológiai kísérlet és kutatás bizonyította. Szerintem inkább az a kevésbé lényeges, hogy a fogvatartott milyen utat jár be addig, amíg magáévá tesz egy ismeretet. Mindegy, hogy elmélyült olvasás, vagy csak egy butított film megnézése által.

A fenti kép szintén egy replika, Goya 1808 május 3 című festményének másolata. A börtönbeli, meglehetősen naiv másolat a nyolcvanas években készült, és jelenleg az iskolakörleten, azaz a börtönbeli iskolában található, a folyosó falán. A másolat eredetéről nem tudok sokat, nem tudom, hogy mit mondtak a fogvatartottaknak, hogy milyen képet fessenek a folyosóra. Nem tudom, mennyit tudhattak a rabok a madridi 1808 május 3-i vérengzésről, azonban mégis fontosnak tartom azt, amit a kép mint szimbólum magán hordoz.

1808 május 2-án a megszálló napoleoni hatalom ellen a madridi polgárság fellázadt, és a francia katonákra támadt, és sokakat közülük meg is ölt. Az esemény másnapján a francia katonák körbekerítették a lázadokat, és kegyetlen módon, bosszúra éhesen halomra lőtték őket, az életben maradtak pedig a jelentős túlerővel szemben szinte reménytelen, a meglepetés erején alapuló harcba kezdtek. Sokak szerint ez volt az első guerilla harc.

A guerilla típusú hadviselés az utcai gengek és a börtöngengek harcmodorára is nagyon hasonlít, legyen szó a kilencvenes években zajló skandináv motoros harcokról, vagy a mara salvatrucha és az m18 közötti összecsapásokról Közép-Amerikában és Észak-Amerikában. Az ilyen típusú hősök a fogvatartottak elméjében ikonokká válnak, szinte mindegy, hogy a tudatosodás milyen szintjén. És persze tudjuk, hogy a fentebb említett gengek a gazdaországok börtöneinek szerkezetét teljes mértékben megváltoztatták.