2010. március 25., csütörtök

Begyógyszerezett a kivégzés előtt


A képen látható Lawrence Reynolds Jr. halálos ítéletet kapott, mert 1994-ben összeverte és megfojtotta a 67 éves szomszédját, Loretta Mae Fostert Cleveland-ben, Ohio Államban, az USÁ-ban. Egyszer elhalasztották az ítélet végrehajtását, mert egy másik fogvatartott, Rommel Broom ügyében, egy bírósági procedúra miatt két órán keresztül tartott az a folyamat, amikor az elítéltet már majdnem kivégezték, aztán mégsem. Azaz Rommel Broom két órán keresztül várt arra, hogy beadják neki a injekciót, le volt kötözve a vesztőhelyen, és közben a börtöntől távol arról tárgyaltak, hogy elhalasztják-e a kivégzést. Ezt a tortúrát nem akarták megismételni Reynolds esetében.
A 43 éves Reynolds nem sokkal ezután nyugtatókat és altatókat szedett be a zárkájában, mert magányosan akart meghalni, nem pedig a kivégzőkamrában. Az öngyilkossági kísérlete nem sikerült, az életét megmentették, majd 2010 március 16-án, kilenc nap múlva beadták neki a halálos injekciót.
A fogvatartott 16 évig volt börtönben, és nyílván sok ideig a halálsoron. Egy alkalommal azt hitte, hogy nem fogják kivégezni, egy másik alkalommal pediga azért vette be azt a sok gyógyszert, hogy ne más kezétől kelljen meghalnia. Sokak véleménye szerint egy ember sem érdemel ilyen kegyetlen bánásmódot még akkor sem, ha olyan kegyetlen gyilkos, mint Reynolds.
Érdekes az is, hogy a fogvatartott nyugatószereket adagolt túl, és így akart öngyilkos lenni. Úgy tűnik, hogy a börtönök szerves alkotóeleme a nyugatószerrel való visszaélés annak érdekében, hogy menekülni lehessen a börtön szörnyűségei elől.

1 megjegyzés: