2010. február 26., péntek

Spártaiak: mit jelent a börtönben a keménység?

Némi történelmi ismeretről árulkodó falfirka egy magyar börtönből. Leónidasz, Heraklész leszármazottja valóban nagy erejű hadvezér volt. Az ilyen szimbolikus identitásképzés arra utal, hogy a börtönben szerveződő fogvatartotti csoportok harcászati, hadászati elven működnek, ennek jelképe a mitologikus hadvezér, aki nem aggódott semmiért (nem recsegett) és még a halállal is szembeszállt. Érdekes, hogy a fogvatartott a saját sorsát azonosítja egy hadvezérével, aki nyílván a népe megbecsült polgára volt, ellentétben a fogvatartottal. A többségi társadalommal való harcot a fogvatartott spártai hőstettnek fogja fel, vagy csak azt akarja hangsúlyozni, hogy kemény fából faragták. Szinte mindegy, hogy melyik álláspontot képviseli, kritikai kriminológiai szempontból csak azt érdemes vizsgálni, hogy mi van a fogvatartott tudatában, azaz hogyan gondolkodik a fogvatartott.

Érdekes ez. A fogvatartott nyílván hallott, olvasott vagy a televízión keresztül ismeretre tett szert Leónidasz hősi harcáról a perzsa túlerő ellen, és ebből arra asszociált, hogy az ő életben maradásért folytatott harca, amelyet a többségi társadalommal vív, hasonló hősi cselekedet. Mindenesetre ilyen kép él a fogvatartott fejében a társadalmunkról. Fontos megismerni ezt a képet, és érdekünkben áll megismerni a bűnözők vélekedéseit, mert az egyfajta tükröt tart elénk, amiben megláthajuk, hogy milyenek vagyunk mi, a többségi társadalom tagjai. Ez nem a média, ez a börtön vagy az elhagyatott utcák, aluljárók szava. (Erről a megdöbbentő, szinte varázslatos élményről szól a Simon and Garfunkel Sound of Silence című száma...)

Ez a jelenség nem a börtön sajátja, bizonyíték erre ez a Tűzoltó utcai falfirka:

4 megjegyzés:

  1. Biztos, hogy történelmi ismeret az alapja? Ne haragudj, hogy ezt mondom, de nekem úgy tűnik, van egy prekoncepciód, hogy ezt és ezt akarja valószínűleg kifejezni a rajzzal, és ehhez felállítod az elméletet:

    " ...Leónidasz hősi harcáról a perzsa túlerő ellen, és ebből arra asszociált, hogy az ő életben maradásért folytatott harca, amelyet a többségi társadalommal vív, hasonló hősi cselekedet. Mindenesetre ilyen kép él a fogvatartott fejében a társadalmunkról."

    Lehet, hogy látta a 300 című filmet, addig az életben nem hallott Spártáról, és onnan vette az egészet. Ez esetben pedig borul az egész elmélet.

    Szerintem ez a módszertan így egy kissé kétséges.

    VálaszTörlés
  2. Érdekes, lehet, hogy igazad van. Sajnos én nem láttam a 300 című filmet, de írtam is, hogy lehet, hogy a tévét nézte.
    Nem a fogvatartot műveltsége vagy tanulatlansága a lényeg, hanem hogy mihez hasonlítja magát.

    VálaszTörlés
  3. Fránya google, nem küldött mailt a válaszról :)

    Valóban lényeg, hogy mihez hasonlítja magát, de ennél csak az lehet fontosabb, miért teszi. A 300-ból kiindulva, amellett, hogy egy nagyszerű film, nem nevezném történelmileg hű adaptációnak. Ezt azért tartom fontosnak, mert így félreérthetjük a fogvatartott motivációját.

    Feltételezem, ilyen jellegű kutatások is vannak :)

    VálaszTörlés
  4. Nem teljesen mindegy, hogy a film, vagy történelmi ismeret az alapja, ugyanis a filmben Leonidasz szembeszáll a város polgáraival hogy megmentse ôket. Tehát lázadó hôs.

    VálaszTörlés