2009. december 22., kedd

Jock Young alaptézisei 4. - A decentráltság



Jock Young decentráltság tétele szerint, a bűnüldözési igazságszolgáltatási rendszer nem a bűnözés elleni harc frontvonalán helyezkedik el, hanem a jóval nagyobb kiterjedésű társadalmi kontroll rendszerének kisebb része, ezért a civil társadalom informális (avagy immanens) normáitól függ.
Alapvető tétel ez, azt is jelenti például, hogy nem csak a börtön az, ami elzárja a fogvatartottat a társadalomtól, hanem mondjuk a szegregált oktatás is. Másik példa, hogy nem csak a rendőrség üldözi az úgymond bűnözőket, hanem számos olyan társadalmi folyamat áll a háttérben, ami először a profi bűnözők markába, majd a rendőrség védelme alá tereli a deviáns személyeket. Maradva ennél a példánál: a hajléktalan koldusok állítólag egy maffia irányítása alatt állnak, és tejelniük kell a nagyfőnöknek. A hajléktalanságnak olyan társadalmi okai vannak, mint a munkanélküliség, a gazdasági válság, a társadalmi krízis, a szociális háló lyukai, a szociális munka morálja, a köztisztaság, a közterületek használata, a hétköznapi társadalmi interakciók általános jellege (elmegyünk a földön fekvő ember mellett), és még sorolhatnánk.
Példa lehet az igazságszolgáltatás nem-frontvonalbeliségére a tűcsere-szolgáltatók tevékenysége, hiszen ki más lenne a frontvonalban, ha nem a narkógettóban is munkát vállaló segítő?
A fenti falfirkán is számos példát láthatunk a társadalmi immanens kirekesztésre. Ilyen a szleng használata. A tolvajnyelv azért is nagyon érdekes, mert a deviáns személy nincs tudatában annak, hogy a szavainak van egy másik, a társadalom szélesebb köreiben elfogadott jelentése is (1), hogy a szavai értelmének az állam is más nyelvi és fenomenológiai alakot ad (2), és - talán ez a legfontosabb -, hogy az általa használt szavak leegyszerűsítik, érthetőbbé teszik a társadalmi valóságot (3).
1. buktam = valaki megbukik egy tantárgyból, valaki felbukik, de a bűnöző életvitelű személy ez alatt még nem is a rendőrségi elfogását érti, hanem a börtönbe kerülését.
2. pitibe, gecibe = hiábavalóságba, a nélkülözésbe, a csóróságba, azaz a szabadságtól való megfosztottságba
3. tököl = ez a szó azt jelenti, hogy a személy fiatalkorúként került először börtönbe. Erről a jelenségről könyvtárnyi szakirodalom szól, a tudósok, vagy akár a bloggerek is csűrik-csavarják a szavakat, cikkeket írnak, de nem értik meg a "tököl" szó igazi jelentését, csak kapisgálják valamelyest.
A képen láhatjuk a popkultúra mindent befogadó jeleit (2Pac, West Side), és azt, hogy a fogvatartott ezzel etnikai szinten azonosul (a Raffael gyakori roma név), de tudni kell azt is, hogy a popkultúra elfogadó hozzáállása mögött és mellett mély társadalmi elutasítás áll. (Vájtfülűeknek: R. K. Merton tanai a strukturális elutasításról).

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése