Egy történetet szeretnék elmesélni, ami 2007 őszén történt az intézetnél ahol dolgoztam. Egy fogolyszökés miatt elrendelt riadó okán siettünk hajnalban az intézetbe. Az eligazítás során elmondták a körülményeket és minden fontos információt. A szökésben lévő férfit mindenki jól ismerte. Kicsit ügyefogyottnak, de megbízható embernek tűnő személy már jó ideje élvezte az intézet vendégszeretetét. Egy külső munkahelyen dolgozott már nagyon hosszú ideje. Ez egy állattartó telep volt ahol gondozóként és éjjeliőrként végezte munkáját. Soha nem volt rá panasz, soha nem volt fenyítve, sőt sok-sok dicsérete volt. Szabadmozgóként jóval szabadabb mozgással és több kivívott bizalommal rendelkezett. Az i-re a pontot mégis az tette fel, hogy már nem volt sok hátra az ítéletéből. Úgy emlékszem, hogy kevesebb, mint fél évet kellett volna csupán eltöltenie a szabadulásáig. Mindenki számára az volt a leg érthetetlenebb kérdés hogy egy ilyen ember mi okból adja a fejét szökésre.
A rendkívüli esemény felszámolása alatt percről percre egyre világosabbá kezdett válni, hogy Károly (ahogy mindenki nevezte „Zsiguli”) valójában miért is tett így. Munkahelye átvizsgálása során előkerült egy búcsúlevél, ami nagyon gyászos hangvételűnek hatott. Ebben a levélben leírta, hogy szökésének a célja nem az, hogy hazamenjen, hanem hogy távol mindenkitől öngyilkosságot kövessen el. Mint már utaltam rá nem volt éppen műveltnek nevezhető és a levél is elég gyermetegnek tűnt, de senki nem merte félvállról venni a dolgot. Ahogy ilyenkor lenni szokott megindult a „hajtóvadászat” és felállt a zárás. Hideg szeles nap volt, igazán csípős volt a hajnal. Folyamatosan a fákat figyeltük mivel levelében utalt rá, hogy önakasztással fogja saját életét oltani. Én a zárásban vettem részt és felhívták a figyelmünket, hogy készüljünk fel mindenre, mert a levél alapján teljesen kiszámíthatatlan, hogy merre indult és hogy mi is várható tőle. A szökéséhez önmagának úgy próbált segítséget nyújtani, hogy a munkahelyén található, a munkáltatói szekrények egyikét feltörve civil munkásruhát szerzett. Ebbe átötözve indult útnak. Hosszas kutatás után a nyomára bukkantak, ami megint nagy meglepetést okozott az állománynak. A meglepetéshez több ok is hozzájárult. Meglehetősen nagy távolságot tett meg az intézettől. Öngyilkossági ígéreteivel ellentétben-életben, mi több civil munkavégzés közben akadtak a keresők a nyomára. Útközben betért a sörözőbe. A pultos elmondása szerint egy teljesen természetes ember benyomását keltette. Munkát keresett és ezért érdeklődött a csapostól. Ő vezette nyomra a kollegákat. Megtalálásakor a csapos által ajánlott juhászatban dolgozott. Bőszen takarított az egyik istállóban. Elfogásakor nem tanúsított semmiféle ellenállást, sőt meglepően nyugodtnak tűnt. A későbbiekben kiderült, hogy ez a juhászat börtönévei megkezdése előtt is munkahelyül szolgált számára. Elmondása szerint a szökése első órájában valóban végezni akart saját életével, de nem volt hozzá mersze. Felismerte, hogy nem fog tudni boldogulni és ezért lett a következő lépése a munkahelykeresés. Visszaszállítását és az esemény felszámolását követően több információt tudtunk meg az általa hagyott búcsúlevélből. Ebben a levélben leírta, hogy mennyire rosszul érzi magát a börtön falai között. Ennek több okát is kifejtette. Írt arról, hogy elnyomottnak érzi magát, mert minden zárkatársa és munkatársa bántja őt tettleg és verbálisan is nagyon sűrűn. Fizikumból és kiállásából adódóan homoszexuálisnak tartják és neki ez nagyon fáj. A legmegdöbbentőbb azonban az volt, amit a levele végén írt. Leírta, hogy az igazi okot a szökésre az adta számára, hogy amikor utoljára volt éjjeliőrként a munkahelyén, nem egyedül dolgozott. Ennek az volt az oka, hogy éjszakára segítségként vele volt egy fogvatartott társa is. Megírta, hogy ez a munkatársa az éjszaka folyamán sok sértegetés és kötözködés után leütötte, majd ezt követően megerőszakolta. Miután magához tért felfogta, hogy mi történt vele és ez lelkileg teljesen összetörte. Többek között ezért nem is, mert szólni a felügyeletnek.
A következő éjszakás szolgálatára már kész tervekkel vonult munkahelyére. Végigdolgozta az éjszakát és amikor már biztosra vette, hogy több ellenőrzés nem várható, a kora reggeli órákban nekiindult a „nagy útjának”.
Miután rendeződtek a körülmények, megkezdődhetett az eset kivizsgálása. A fajtalankodásra bizonyítékot nem sikerült felmutatni legalábbis Zsiguli másik intézetbe való szállításáig. Valóban zavartank és szellemileg sérültnek is tűnt az eset után, habár előtte sem volt teljesen kategorizálható szellemi állapota. Mégis nagyon érthetetlennek tűnt, hogy miért adná a fejét ilyenre egy ember, aki rövid időn belül szabadulhatott volna. Főként ha a levelének nem is volt valóságtartalma és ha nem is történt vele semmi hasonló megrázó eset. Érdekes és egyben megrázó is belegondolni, hogy ha valójában érték őt atrocitások mégis mien lelki állatban lehetett, amikor ilyen döntést hozott.
Furcsa és nagyon nehéz úgy véleményt alkotni valaki tettéről, akit nem igazán ismerünk és nem tudjuk tettének pontos miértjét és célját. Meglehet, hogy ő sem volt tisztában azzal, hogy mit is tesz, vagy mit miért tesz.
A rendkívüli esemény felszámolása alatt percről percre egyre világosabbá kezdett válni, hogy Károly (ahogy mindenki nevezte „Zsiguli”) valójában miért is tett így. Munkahelye átvizsgálása során előkerült egy búcsúlevél, ami nagyon gyászos hangvételűnek hatott. Ebben a levélben leírta, hogy szökésének a célja nem az, hogy hazamenjen, hanem hogy távol mindenkitől öngyilkosságot kövessen el. Mint már utaltam rá nem volt éppen műveltnek nevezhető és a levél is elég gyermetegnek tűnt, de senki nem merte félvállról venni a dolgot. Ahogy ilyenkor lenni szokott megindult a „hajtóvadászat” és felállt a zárás. Hideg szeles nap volt, igazán csípős volt a hajnal. Folyamatosan a fákat figyeltük mivel levelében utalt rá, hogy önakasztással fogja saját életét oltani. Én a zárásban vettem részt és felhívták a figyelmünket, hogy készüljünk fel mindenre, mert a levél alapján teljesen kiszámíthatatlan, hogy merre indult és hogy mi is várható tőle. A szökéséhez önmagának úgy próbált segítséget nyújtani, hogy a munkahelyén található, a munkáltatói szekrények egyikét feltörve civil munkásruhát szerzett. Ebbe átötözve indult útnak. Hosszas kutatás után a nyomára bukkantak, ami megint nagy meglepetést okozott az állománynak. A meglepetéshez több ok is hozzájárult. Meglehetősen nagy távolságot tett meg az intézettől. Öngyilkossági ígéreteivel ellentétben-életben, mi több civil munkavégzés közben akadtak a keresők a nyomára. Útközben betért a sörözőbe. A pultos elmondása szerint egy teljesen természetes ember benyomását keltette. Munkát keresett és ezért érdeklődött a csapostól. Ő vezette nyomra a kollegákat. Megtalálásakor a csapos által ajánlott juhászatban dolgozott. Bőszen takarított az egyik istállóban. Elfogásakor nem tanúsított semmiféle ellenállást, sőt meglepően nyugodtnak tűnt. A későbbiekben kiderült, hogy ez a juhászat börtönévei megkezdése előtt is munkahelyül szolgált számára. Elmondása szerint a szökése első órájában valóban végezni akart saját életével, de nem volt hozzá mersze. Felismerte, hogy nem fog tudni boldogulni és ezért lett a következő lépése a munkahelykeresés. Visszaszállítását és az esemény felszámolását követően több információt tudtunk meg az általa hagyott búcsúlevélből. Ebben a levélben leírta, hogy mennyire rosszul érzi magát a börtön falai között. Ennek több okát is kifejtette. Írt arról, hogy elnyomottnak érzi magát, mert minden zárkatársa és munkatársa bántja őt tettleg és verbálisan is nagyon sűrűn. Fizikumból és kiállásából adódóan homoszexuálisnak tartják és neki ez nagyon fáj. A legmegdöbbentőbb azonban az volt, amit a levele végén írt. Leírta, hogy az igazi okot a szökésre az adta számára, hogy amikor utoljára volt éjjeliőrként a munkahelyén, nem egyedül dolgozott. Ennek az volt az oka, hogy éjszakára segítségként vele volt egy fogvatartott társa is. Megírta, hogy ez a munkatársa az éjszaka folyamán sok sértegetés és kötözködés után leütötte, majd ezt követően megerőszakolta. Miután magához tért felfogta, hogy mi történt vele és ez lelkileg teljesen összetörte. Többek között ezért nem is, mert szólni a felügyeletnek.
A következő éjszakás szolgálatára már kész tervekkel vonult munkahelyére. Végigdolgozta az éjszakát és amikor már biztosra vette, hogy több ellenőrzés nem várható, a kora reggeli órákban nekiindult a „nagy útjának”.
Miután rendeződtek a körülmények, megkezdődhetett az eset kivizsgálása. A fajtalankodásra bizonyítékot nem sikerült felmutatni legalábbis Zsiguli másik intézetbe való szállításáig. Valóban zavartank és szellemileg sérültnek is tűnt az eset után, habár előtte sem volt teljesen kategorizálható szellemi állapota. Mégis nagyon érthetetlennek tűnt, hogy miért adná a fejét ilyenre egy ember, aki rövid időn belül szabadulhatott volna. Főként ha a levelének nem is volt valóságtartalma és ha nem is történt vele semmi hasonló megrázó eset. Érdekes és egyben megrázó is belegondolni, hogy ha valójában érték őt atrocitások mégis mien lelki állatban lehetett, amikor ilyen döntést hozott.
Furcsa és nagyon nehéz úgy véleményt alkotni valaki tettéről, akit nem igazán ismerünk és nem tudjuk tettének pontos miértjét és célját. Meglehet, hogy ő sem volt tisztában azzal, hogy mit is tesz, vagy mit miért tesz.
András János
Volt zárkatársam.
VálaszTörlés