2015. április 26., vasárnap

Börtönártalmak - részlet egy készülő tanulmányból

A börtönártalmaknak kétféle meghatározása lehetséges. Az első szerint a börtön olyan károsító hatásairól van szó, ami a törvényes hátrányokon kívüli következménye a bebörtönzésnek. Ezzel a gondolattal az a probléma, hogy abból indul ki, hogy a börtön és törvények elkülöníthetők a társadalomtól. Etikai szempontból még talán elfogadható, hogy a törvény is okoz hátrányt, és okozzon is, hiszen a fogvatartott bűncselekményt követett el, rá is bizonyították, és el is ítélték; azonban, hogy a törvény miért okoz éppen hátrányt, hogy ki és miért követ el bűncselekményt, hogy hogyan zajlik a bűncselekmény bizonyítása, és hogy milyen mozgatórugói vannak az ítélkezési gyakorlatnak, azt nem mindig lehet megmagyarázni tisztán jogi jellegű érveléssel. Így nehezen válaszhatók el a törvényes hátrányok a nem törvényes hátrányoktól. Számos kérdés merül a börtön morális igazságosságával kapcsolatban.
Gondolkozzunk el, hogy hogyan történhetnek meg a következő események, illetve mi a magyarázatuk?
-          fiatalkorú fogvatartottak csoportja felakaszt egy másik fiatalkorú fogvatartottat, és az áldozat meghal,
-          a fiatalkorú fogvatartottak többségét egyes vélekedések szerint a börtönben megerőszakolják,
-          a börtönökben embertelen körülmények uralkodnak, kosz van és büdös, néha csótányokat és gombás falakat lehet látni,
-          a fogvatartottak nagyon tipikus börtöntetoválásokat készítenek, és ezeket a külvilágban is lehet azonosítni,
-          minden országban felül vannak reprezentálva a börtönökben az etnikai kisebbségek és a pszichoszociális fogyatékossággal élők,
-          a közvetlen fogvatartottakkal foglakozó őrök majdnem ugyanabból a társadalmi közegből kerülnek ki, mint a rabok.
Az ilyen jellegű kérdéseket a végtelenségig lehetne sorolni, soha nem kapnánk rá igazi, tényleg minden szempontból helyes választ.
A fentiek miatt a börtönártalmakat nem a jogszerűség vagy jogszerűtlenség felől kell megközelíteni, hanem a börtönközeg szempontjából, és itt érkeztünk el a második meghatározáshoz: a börtönártalom az a hatásrendszer, ami a fogvatartott egyént összeköti a börtönközeggel. A börtönközeget semmiképpen sem lehet pozitívnak mondani, még akkor sem, ha a börtönben a fogvatartottakkal pozitív dolgok is történhetnek:
-          számos fogvatartott számol be arról, hogy a személyzet törődését teljesen kivételesnek éli meg, és hogy az életében ilyesmi még nem történt meg (ez leginkább a segítő foglakozások, pl. pszichológiai meghallgatás, orvosi kezelés, civilek látogatása során történhet meg),
-          többen a börtönben jönnek le a drogokról,
-          megint mások a börtönben gyúrják ki magukat,
-          néhányan inkább feladják magukat, mert a börtönben a riválisok nehezebben tudnak nekik ártani,
-          sokan a hajléktalanság és a nincstelenség elől a börtönbe menekülnek
-          egyesek pedig kifejezetten jó bulinak, vagy üzletnek élik meg a börtönben töltött időt.
Ha tüzetesen megvizsgáljuk a fenti negatív és pozitív jelenségeket, arra következtetésre juthatunk, hogy a társadalom önmaga a forrása annak fogvatartottakra nézve rendkívül ártalmas nyomásnak, amit Claude Lévi-Strauss, Robert K. Merton, Jock Young és még sokan mások exklúziónak, azaz kiközösítésnek neveztek.
Ne feledkezzünk meg arról, hogy a börtönben nem csak rabok vannak, hanem őrök is, és az ártalmak rájuk is hatnak, ezért az alább következő elemzésben nem hagyhatjuk ki az őrökre gyakorolt hatást.
A rabok és az őrök panaszain kívül azt is meg fogjuk vizsgálni, hogy maguk az ártalmak milyen viszonyban állnak a reintegrációs törekvésekkel. Lehetséges, hogy a kiközösítés társadalmi funkciója megkerülhetetlen, és a reintegárció az a funkció, ami az exklúzió fékét jelenti, és ezzel a börtön átalakulását okozhatja? Lehetséges, hogy a reintegráció elvének egyre szélesebb körű törvényesítése által olyan változás kezdetén vagy közepén vagyunk, ami legutoljára akkor történt, amikor a nyilvános tortúra eltűnt a jogállami társadalmakból, és megszülettek a börtönök? Erre a kérdésre is választ adhat a börtönártalmak vizsgálata.

1 megjegyzés:

  1. T. Fliegauf úr, van a Btk-ban egy kitétel: mi szerint a "büntetés célja"... Itt a felsorolásban is megtalálható az a felháborító eset, amikor egy pecabot-tolvaj fiatalkorú halála lett a büntetés célja. Ha valamit értelmetlen felvetni, akkor az, hogy a büntetés céljának bármiféle kauzális XXI.századi relációja lenne a társadalmi reintegrációval. A büntetés valljuk be nem más, mint egy primitív bosszú az erősebb jogán egy társadalom vélt vagy valós érdekeire hivatkozva, egy aránytalan és igazságtalan megtorlás, ami kizárólag a maga jogalkotói öntörvényű és gyilkos machiavellizmusával (cél szentesíti az eszközt elv - "visszatartó erő") törtetlenül és kritikátlanul szennyezi erőszakos anakronizmusával a modern társadalmat, és ami nem több mint sötét barbárok kritikátlan bosszúállása a humánumon, hatalmi célok által motiválva. Amikor Hamvas Béla a közigazgatásról írott tanulmányában rámutat erre, akkor abban burkolatlanul találkozunk azzal a nyomasztó érzéssel is, hogy itt nem a társadalom érdekeiről van szó, hanem egy timokráciába fulladt, privilegizált réteg paranoid, barbár és erőszakos akaratérvényesítéséről. Egyszerű a példa, a mindenkori állam a bűnt a saját számára legalizálta, privilegizálta, államérdekre hivatkozva bármi elkövethető következmény nélük, és az állam külső és belső agressziója a háború vagy épp a titkosszolgálati gyilkosságok levezénylése, de akár a szociális halálokok is. Ebből logikusan az következik, hogy az államnak semmiféle erkölcsi felettessége sincsaz egyéni bűnözővel szemben, kizárólag azért teheti meg amit megtehet, mert szervezett védelmi rendszer mögül megteheti.

    VálaszTörlés