A börtön és a társadalom kapcsolata: a totális intézmény-koncepció kritikája (részlet egy készülő tanulmányból)

Ez a kapcsolatrendszer igen sokrétű. Goffman elméletének kritikusai azt mondják, hogy csak egészen szélsőséges helyzetekben jelenhet meg a totális intézmény valós totalitása. Barry C Feld például két mutató alapján értelmezi a börtönöket (csoportos vagy egyéni kezelés és őrzés vagy nevelés polaritások mentén), és arra jut, hogy például a csoportos-őrzés variáció esetén a preventív fogvatartás (pl. Guantanamo) valóban totális. Keith Farrington egyik kritikai pontja szerint a börtön elképzelhetetlen a családi kapcsolatok nélkül, mert ez a civilizáció alapértéke, és egyben reintegráció legszűkebb alapja is. Ép család nélkül nem érdemes például szabadulásra felkészítésről beszélni. Igen ám, de a legtöbb fogvatartottnak nincs ép kapcsolatrendszere a külvilággal, tehát felmerül, hogy a börtön totális intézmény jellege valójában túlnyúlik a börtön falain. Farrington szerint a börtönről alkotott totális intézmény mítosz azt eredményezi, hogy az emberek túlzó várakozással és elvárással tekintenek a börtönre, mert azt hiszik, hogy ott valóban mindenki be van zárva rendesen, és valóban mindenki megjavul. Goffman az írásaiban csak példálózik a börtönnel, valójában pszichiátriai intézetet vizsgált, ezért is sok kritika érte, azonban mégis van a művének egy nagyon érdekes eredménye a kritikusok számára is: a pszichiátiriai intézetek és a börtönök közötti fogalmi és fenomenológiai határ elmosódása. (A genealógiai határ elmosódását Foucault írta le.) A börtönbeli szubkultúra a börtönön kívül is jelen van, mert számos párhuzamosságot lehet kimutatni az utcai gengek és börtöngengek működése között, sőt a két jelenség nem is válaszható el egymástól.

Az egyik legérdekesebb kritikus gondolat A.L. Guenthertől származik, aki a tiltott tárgyak rendszerén keresztül mutatta ki, hogy nincs a börtön teljesen elzárva a külvilágtól. A tiltott tárgy (napjainkban jellemzően a kábítószer) ugyanis valahogyan bejut a börtönbe.

A kábítószer egyébként is nagyban megváltoztatta a börtön szervezeti kultúráját. Manapság a drogok miatt teljesen máshogy működik a például a beszélők vagy a séták rendszere a börtönökben világszerte. A kábítószer-probléma ezen túlmenően megváltoztatta a börtönlázadások dinamikáját és forgatókönyvét is. Míg a hetvenes években a lázadásoknak polgári jogi jellege volt, addig ma már a drogpiacért folyó gengharc jellemzi általánosságban a legsúlyosabb börtönbeli rendkívüli eseményeket.

A közeljövőben a börtön rendszere a kommunikációs technológiák rohamos fejlődése miatt feltehetően teljesen át fog alakulni. Nem lehet majd sokáig tiltani a börtönökben az okostelefonok és az internet korlátozás nélküli használatát. A kommunikációs platformok felhasználó közötti fizikai tér már a mai világban is elvesztette a jelentőségét. Ezzel áll ellentmondásban az a tény, hogy a bebörtönzés lényege a fizikai mozgástér és a kommunikáció korlátozása. De mi lesz akkor, ha a fizikai és kommunikációs mozgástér korlátozásának büntetési, fegyelmező vagy deprivációs jellege el fog tűnni?

Az is érdekes lehet, hogy pár esetben a börtönépület csupán házigazdája a jogi jellegű totális intézményeknek, mint például a terroristának tartott személyek preventív őrizete, az életellenes és szexuális bűnelkövetőket sújtó németországi Sicherheitsverwahrung (a szabadságvesztés letelte utáni preventív szabadságelvonás, „biztonsági őrizet”) vagy a pszichológiai kényszeren is alapuló kémiai kasztrálás Csehországban és Dániában.