Esettanulmányom alanya, akit dolgozatomban „Krisztián”-nak nevezek, 22 éves, első bűntényes fogvatartott, 5 hónapja tölti szabadságvesztés-büntetését, lopás, visszaélés okirattal, és visszaélés kábítószerrel bűncselekmények miatt. Várhatóan 2-3 éven belül szabadul, a pontos dátumot nem tudja még, mivel van egy folyamatban lévő ügye (lopás).
Krisztiánt a bíróság kábítószer-használatot megelőző-felvilágosító szolgáltatás igénybevételére kötelezte, mivel fogyasztó volt, azonban az előzetes állapotfelmérés során függőséget nem állapítottak meg nála.
Krisztián aktuális élethelyzeti nehézségeivel kezdte: mi zavarja mostanában a börtönben.
Fő panaszként említette, hogy elhelyezési körletén nem találja meg a hangot elítélttársaival, szeretne egyszemélyes elhelyezésbe kerülni, mert nem akarja felvenni a „börtönstílust”, őt nem érdeklik a többiek. Konkrét konfliktusról nem számolt be, csak enyhébb feszültségről, szorongásról.
Krisztiánt zavarja, hogy azt vette észre, hogy börtönbe kerülése óta (5 hónapja) folyamatosan romlik koncentrációs képessége és memóriája. Emiatt is szeretne egyedül lenni a zárkában, hogy saját magával foglalkozhasson, azt olvashasson és úgy nézhessen tv-t, hogy ő szeretne. Pszichológushoz is fordult amiatt, hogy úgy gondolja, egy-egy „tartalmas, értelmes beszélgetés” elősegíti, hogy „ne süllyedjen le a börtön szintjére” (saját megfogalmazása).
Kábítószer-problémáját olyan szinten hozta elő, hogy ugyan rendszeresen fogyasztott kábítószert (az anamnézisen részletesen kitérek rá), de maga a fogyasztás nem jelent számára problémát, csak az, hogy kábítószer tartása miatt ítéletet kapott.
Újabb keletű problémája, hogy munkahelyén (nádszövő üzem) nehezen jön ki a munkáltatójával, úgy érzi, a munkáltató nem kedveli őt, ezért ahol tud, valamilyen gondot okoz neki. Munkahelyet szeretne váltani.
Krisztián 1985-ben született, édesanyja adminisztrátor, édesapja szíriai állampolgár, villamosmérnök, tanulmányainak egy részét Magyarországon végezte, ekkor ismerkedett meg Krisztián édesanyjával. Édesanyja korábbi élettársi kapcsolatából Krisztiánnak van egy féltestvére, 3 évvel idősebb nővére, vele nem tartja a kapcsolatot, úgy nyilatkozik, hogy teljesen mások.
Amikor Krisztián 2 éves volt, édesapjának vissza kellett települnie Szíriába, édesanyja viszont nem akarta elhagyni az országot. Annak ellenére, hogy Magyarországon maradt, gyermekeit nem ő nevelte: Budapestre ment dolgozni, Krisztián és nővére pedig anyai nagyszüleivel maradtak, és 9 éves koráig többször költöztek Borsod-Abaúj-Zemplén megye, Sopron és Sümeg között. Nagyanyja hamarosan meghalt, taxisofőr foglalkozású nagyapjukkal maradtak.
Bár gyermekkorát Krisztián nem érzi boldogtalannak, máig erősen kötődik nagyapjához, nem érti, hogy hagyhatják el a szülők gyermekeiket. Ő maga, bár saját bevallása szerint is meglehetősen felelőtlen életet él(t), ezt az egyet sohasem akarja megtenni, addig nem akar gyermeket vállalni, amíg nem teremti meg számára a biztos körülményeket. Bizonytalan családi helyzete, és annak lehetséges következményei leginkább a jelenlegi időszakban kezdték foglalkoztatni. Identitása bizonytalan: „Inkább apám vére vagyok…..de én nem hagynám el a gyerekemet”
Az általános iskolát BAZ megyében kezdte, Sopronban fejezte be, tanulmányi problémái nem voltak, magatartásával azonban folyamatos gondok jelentkeztek. Nem tudott nyugodtan ülni, magatartásával zavarta a tanítást, emiatt azonban szakemberhez, nevelési tanácsadóba nem küldték.
Gimnáziumba nagyapja tanácsára Sümegre jelentkezett, amely állítása szerint elég erős és jó nevű gimnázium. Kollégistaként azonban nem törődött a tanulással, amennyi időt csak tudott, az iskolán és a kollégiumon kívül töltött barátaival (csavargás, szórakozás). Hat tárgyból megbukott, osztályt nem ismételt. A gimnáziumot abbahagyta, és a nyár végén ifjúságpszichiátriai osztályra került (Győr, 15 éves korában), amit elmondása szerint nagyapja „intézett” neki. Az okok: hazaköltözését követően viselkedési problémái odáig fajultak, hogy ablakokat tört be kővel, szögeket szórt a gépkocsifeljárókra, a meredek hegyoldalakon és utcákon száguldozott lefelé biciklivel. Nagyapja nem tudta, mit tegyen unokájával. Elmondása szerint kb. két hónapot töltött kórházban, gyógyszerrel kezelték és csoportterápiás üléseken vett részt.
Egy év kihagyás után 16 évesen Győrben elkezdett egy épületburkolói szakmunkásképző iskolát. A szakma érdekelte, de egy verekedés miatt (amit ő nem gondolt komolynak) a 3. év után kicsapták, így a 4. osztályt nem végezte el, tanulmányai ismét megszakadtak.
A droggal először 16 évesen, a szakmunkásképző iskola első évében került kapcsolatba, barátaival próbálta ki a marihuánát. Ezután kb. 1 évig hétvégi fogyasztó maradt.
17 évesen fogyasztott először speedet és ecstasyt, majd 21 éves koráig (ekkor barátaival Hollandiában nyaralt) az intravénás heroinhasználaton kívül csaknem minden kábítószerrel kapcsolatba került. Rossz élményt csak a psylocibin tartalmú gomba, valamint az inhalánsok okoztak Krisztiánnak. Droghasználó életmódja ellenére biztos benne, hogy nem veszti el a kontrollt. Börtönbe kerülése előtt folyamatosan, rendszeresen fogyasztott kábítószert.
Az alkoholt károsabbnak tartja. Első, és egyben küszöb feletti fogyasztása nem egészen 14 évesen volt, amikor elkezdte a gimnáziumot, szinte semmire sem emlékszik, csak arra, hogy utána nagyon rosszul volt. Alkohol ezután csak alkalmanként, barátokkal ivott (1-2 sör), kivételt képez második küszöb feletti fogyasztása: 18 évesen a Budapest Parádén drogot és alkohol is fogyasztott, szinte öntudatlanul kifeküdt az út közepére, és elütötte egy autó. Alkoholt azóta elmondása szerint nem fogyasztott.
20 évesen élelmiszer-eladói OKJ-s képesítést szerzett.
Már a szakmunkásképző iskola mellett is vállalt alkalmi munkákat, valamint annak megszakítása és börtönbe kerülése között is szinte folyamatosan dolgozott, pl. építkezéseken.
Egy bejelentett munkahelye volt, 6 hónapig betanított munkás volt egy gyertyagyárban. Úgy emlékezik vissza, hogy az építkezéseken sokszor volt drogos állapotban, akkor csak szemlélődött, semmire sem tudták használni.
Rendszeres droghasználata, valamint a szerek iránti sóvárgása következtében keresete nem fedezte szükségleteit, így különböző bűncselekményeket követett el, főként besurranásos lopásokat, valamint kis mennyiségben ugyan, de kereskedett a kábítószerrel, hogy saját adagjának költségét „kitermelje”.
Ezen kívül elmondta, hogy nagyon fontosnak tartja a jó és stílusos megjelenést, ezért rengeteget költött ruházati cikkekre és illatszerekre.
Ahogy fentebb említettem, 21 éves korában kb. egy hónap időtartamra Hollandiába utazott barátaival, ahol kipróbálta a meszkalint, a psylocibin tartalmú gombát, valamint az általa eddig ismert kábítószerek használatát folytatta. Az utazás álomszerű számára, szívesen élne Hollandiában.
Hazaérkezést követően hamarosan elkapták (egyik lopása alkalmával), és börtönbe vonult.
Baráti kapcsolatairól elmondta, hogy 4 jó barátja volt, az utóbbi időben kettő, de ők tartoznak neki, és a kapcsolatot megszakították vele. Elmondta, hogy nincs is szüksége rájuk, mégis van valamilyen hiányérzete, amit bővebben nem tud kifejteni, egyszerűen nem esik jó neki, és ez valamennyi dühöt is okoz neki.
Párkapcsolatai: elmondása szerint 15-16 éves korától mindig volt barátnője. Élettársi kapcsolatban, albérletben élt 3 évig egy lánnyal, akivel nem szakítottak, amikor bekerült a börtönbe. Úgy gondolja azonban, hogy egyiküknek sem jó, hogy ő börtönben van, így nem igazi a kapcsolat. Ezen kívül úgy érzi, már nem szeretik egymást eléggé, erősen gondolkodik a szakításon.
Jelen pillanatban legerősebben nagyapjához kötődik, aki amennyire tudja, támogatja börtönben lévő unokáját. Krisztiánnak úgy tűnik, egyedül nagyapja felé van bűntudata, tudja, hogy hallgatnia kellett volna rá, és végig kellett volna csinálni a gimnáziumot (saját megfogalmazása szerint: „lehet, hogy már főiskolára járnék…”)
Krisztián nem tud róla, hogy a családjában valakinek alkohol- agy drogproblémája lett volna. Édesapja családját egyáltalán nem ismeri.
Krisztián problémájának megközelítése nehéz kérdéseket vetett fel, mivel ő maga nem tartja súlyosnak drogproblémáját, de a beszélgetés során körvonalazódott, hogy feszültségei, szorongásai, interperszonális problémái okként vagy következményként valamiféleképpen a kábítószer-használathoz kötődnek.
Jelenleg elterelésben, azaz kábítószer-használatot megelőző-felvilágosító szolgáltatásban vesz részt. Annyit megfogalmazott, hogy úgy érzi, szüksége lenne további segítő, konfliktuskezelő, problémamegoldó foglalkozásokra, hogy kikerülve „normális” életet élhessen, családot alapíthasson. Miután ezt kifejezte, elgondolkodott, és hozzátett: „bár…már döntöttem. Börtönt soha többet. Ha kapok segítséget, ha nem, nem akarok bűnözésből élni. Fiatal vagyok, és még akkor is az leszek, amikor kikerülök....ez nem az én világom!”
Krisztián problémabelátása a droghasználattal kapcsolatban alacsony szintű. Ugyan elismeri, hogy nem élhet felelősségteljes életet, ha fojtatja droghasználó életmódját, biztos benne, hogy képes kontrollálni droghasználatát, nem rabja a kábítószernek. Ez a hiedelem gátolja abban, hogy eldöntse, hogy végleg abba akarja hagyni, úgy gondolja, valamennyi drog természetes része az életnek.
Segítséget vár, de problémája súlyosságát nem látja be. Nehézségek esetén hajlamos a könnyebb utat választani, figyelmét elterelni.
Értékrendszere bizonytalan, ami jelentős mértékben befolyásolhatja személyes hatékonyságát, beállítottságát, életvitetét.
Az elterelés eddigi foglalkozásai során tudatosultak benne droghasználó életmód hátrányai. Hosszú távú cél: megfelelő feszültségcsökkentő és problémamegoldó stratégiák kialakítása. Ez elsősorban szabadulását közvetlenül megelőző, illetve azt követő időszakban lesz nagyon lényeges, amikor megnő a visszaesés veszélye azáltal, hogy bebörtönzése előtt életvitele középpontjában a drog állt, tevékenységei e köré szerveződtek. A szabadsággal újra megjelenik az az időintervallum, amit nevezett korábban droghasználattal töltött ki. Fontos lenne számára új, számára értékes, érdekes tevékenység ill. társaság keresése, ami kitöltheti idejét.
Tellesz Endre
Krisztiánt a bíróság kábítószer-használatot megelőző-felvilágosító szolgáltatás igénybevételére kötelezte, mivel fogyasztó volt, azonban az előzetes állapotfelmérés során függőséget nem állapítottak meg nála.
Krisztián aktuális élethelyzeti nehézségeivel kezdte: mi zavarja mostanában a börtönben.
Fő panaszként említette, hogy elhelyezési körletén nem találja meg a hangot elítélttársaival, szeretne egyszemélyes elhelyezésbe kerülni, mert nem akarja felvenni a „börtönstílust”, őt nem érdeklik a többiek. Konkrét konfliktusról nem számolt be, csak enyhébb feszültségről, szorongásról.
Krisztiánt zavarja, hogy azt vette észre, hogy börtönbe kerülése óta (5 hónapja) folyamatosan romlik koncentrációs képessége és memóriája. Emiatt is szeretne egyedül lenni a zárkában, hogy saját magával foglalkozhasson, azt olvashasson és úgy nézhessen tv-t, hogy ő szeretne. Pszichológushoz is fordult amiatt, hogy úgy gondolja, egy-egy „tartalmas, értelmes beszélgetés” elősegíti, hogy „ne süllyedjen le a börtön szintjére” (saját megfogalmazása).
Kábítószer-problémáját olyan szinten hozta elő, hogy ugyan rendszeresen fogyasztott kábítószert (az anamnézisen részletesen kitérek rá), de maga a fogyasztás nem jelent számára problémát, csak az, hogy kábítószer tartása miatt ítéletet kapott.
Újabb keletű problémája, hogy munkahelyén (nádszövő üzem) nehezen jön ki a munkáltatójával, úgy érzi, a munkáltató nem kedveli őt, ezért ahol tud, valamilyen gondot okoz neki. Munkahelyet szeretne váltani.
Krisztián 1985-ben született, édesanyja adminisztrátor, édesapja szíriai állampolgár, villamosmérnök, tanulmányainak egy részét Magyarországon végezte, ekkor ismerkedett meg Krisztián édesanyjával. Édesanyja korábbi élettársi kapcsolatából Krisztiánnak van egy féltestvére, 3 évvel idősebb nővére, vele nem tartja a kapcsolatot, úgy nyilatkozik, hogy teljesen mások.
Amikor Krisztián 2 éves volt, édesapjának vissza kellett települnie Szíriába, édesanyja viszont nem akarta elhagyni az országot. Annak ellenére, hogy Magyarországon maradt, gyermekeit nem ő nevelte: Budapestre ment dolgozni, Krisztián és nővére pedig anyai nagyszüleivel maradtak, és 9 éves koráig többször költöztek Borsod-Abaúj-Zemplén megye, Sopron és Sümeg között. Nagyanyja hamarosan meghalt, taxisofőr foglalkozású nagyapjukkal maradtak.
Bár gyermekkorát Krisztián nem érzi boldogtalannak, máig erősen kötődik nagyapjához, nem érti, hogy hagyhatják el a szülők gyermekeiket. Ő maga, bár saját bevallása szerint is meglehetősen felelőtlen életet él(t), ezt az egyet sohasem akarja megtenni, addig nem akar gyermeket vállalni, amíg nem teremti meg számára a biztos körülményeket. Bizonytalan családi helyzete, és annak lehetséges következményei leginkább a jelenlegi időszakban kezdték foglalkoztatni. Identitása bizonytalan: „Inkább apám vére vagyok…..de én nem hagynám el a gyerekemet”
Az általános iskolát BAZ megyében kezdte, Sopronban fejezte be, tanulmányi problémái nem voltak, magatartásával azonban folyamatos gondok jelentkeztek. Nem tudott nyugodtan ülni, magatartásával zavarta a tanítást, emiatt azonban szakemberhez, nevelési tanácsadóba nem küldték.
Gimnáziumba nagyapja tanácsára Sümegre jelentkezett, amely állítása szerint elég erős és jó nevű gimnázium. Kollégistaként azonban nem törődött a tanulással, amennyi időt csak tudott, az iskolán és a kollégiumon kívül töltött barátaival (csavargás, szórakozás). Hat tárgyból megbukott, osztályt nem ismételt. A gimnáziumot abbahagyta, és a nyár végén ifjúságpszichiátriai osztályra került (Győr, 15 éves korában), amit elmondása szerint nagyapja „intézett” neki. Az okok: hazaköltözését követően viselkedési problémái odáig fajultak, hogy ablakokat tört be kővel, szögeket szórt a gépkocsifeljárókra, a meredek hegyoldalakon és utcákon száguldozott lefelé biciklivel. Nagyapja nem tudta, mit tegyen unokájával. Elmondása szerint kb. két hónapot töltött kórházban, gyógyszerrel kezelték és csoportterápiás üléseken vett részt.
Egy év kihagyás után 16 évesen Győrben elkezdett egy épületburkolói szakmunkásképző iskolát. A szakma érdekelte, de egy verekedés miatt (amit ő nem gondolt komolynak) a 3. év után kicsapták, így a 4. osztályt nem végezte el, tanulmányai ismét megszakadtak.
A droggal először 16 évesen, a szakmunkásképző iskola első évében került kapcsolatba, barátaival próbálta ki a marihuánát. Ezután kb. 1 évig hétvégi fogyasztó maradt.
17 évesen fogyasztott először speedet és ecstasyt, majd 21 éves koráig (ekkor barátaival Hollandiában nyaralt) az intravénás heroinhasználaton kívül csaknem minden kábítószerrel kapcsolatba került. Rossz élményt csak a psylocibin tartalmú gomba, valamint az inhalánsok okoztak Krisztiánnak. Droghasználó életmódja ellenére biztos benne, hogy nem veszti el a kontrollt. Börtönbe kerülése előtt folyamatosan, rendszeresen fogyasztott kábítószert.
Az alkoholt károsabbnak tartja. Első, és egyben küszöb feletti fogyasztása nem egészen 14 évesen volt, amikor elkezdte a gimnáziumot, szinte semmire sem emlékszik, csak arra, hogy utána nagyon rosszul volt. Alkohol ezután csak alkalmanként, barátokkal ivott (1-2 sör), kivételt képez második küszöb feletti fogyasztása: 18 évesen a Budapest Parádén drogot és alkohol is fogyasztott, szinte öntudatlanul kifeküdt az út közepére, és elütötte egy autó. Alkoholt azóta elmondása szerint nem fogyasztott.
20 évesen élelmiszer-eladói OKJ-s képesítést szerzett.
Már a szakmunkásképző iskola mellett is vállalt alkalmi munkákat, valamint annak megszakítása és börtönbe kerülése között is szinte folyamatosan dolgozott, pl. építkezéseken.
Egy bejelentett munkahelye volt, 6 hónapig betanított munkás volt egy gyertyagyárban. Úgy emlékezik vissza, hogy az építkezéseken sokszor volt drogos állapotban, akkor csak szemlélődött, semmire sem tudták használni.
Rendszeres droghasználata, valamint a szerek iránti sóvárgása következtében keresete nem fedezte szükségleteit, így különböző bűncselekményeket követett el, főként besurranásos lopásokat, valamint kis mennyiségben ugyan, de kereskedett a kábítószerrel, hogy saját adagjának költségét „kitermelje”.
Ezen kívül elmondta, hogy nagyon fontosnak tartja a jó és stílusos megjelenést, ezért rengeteget költött ruházati cikkekre és illatszerekre.
Ahogy fentebb említettem, 21 éves korában kb. egy hónap időtartamra Hollandiába utazott barátaival, ahol kipróbálta a meszkalint, a psylocibin tartalmú gombát, valamint az általa eddig ismert kábítószerek használatát folytatta. Az utazás álomszerű számára, szívesen élne Hollandiában.
Hazaérkezést követően hamarosan elkapták (egyik lopása alkalmával), és börtönbe vonult.
Baráti kapcsolatairól elmondta, hogy 4 jó barátja volt, az utóbbi időben kettő, de ők tartoznak neki, és a kapcsolatot megszakították vele. Elmondta, hogy nincs is szüksége rájuk, mégis van valamilyen hiányérzete, amit bővebben nem tud kifejteni, egyszerűen nem esik jó neki, és ez valamennyi dühöt is okoz neki.
Párkapcsolatai: elmondása szerint 15-16 éves korától mindig volt barátnője. Élettársi kapcsolatban, albérletben élt 3 évig egy lánnyal, akivel nem szakítottak, amikor bekerült a börtönbe. Úgy gondolja azonban, hogy egyiküknek sem jó, hogy ő börtönben van, így nem igazi a kapcsolat. Ezen kívül úgy érzi, már nem szeretik egymást eléggé, erősen gondolkodik a szakításon.
Jelen pillanatban legerősebben nagyapjához kötődik, aki amennyire tudja, támogatja börtönben lévő unokáját. Krisztiánnak úgy tűnik, egyedül nagyapja felé van bűntudata, tudja, hogy hallgatnia kellett volna rá, és végig kellett volna csinálni a gimnáziumot (saját megfogalmazása szerint: „lehet, hogy már főiskolára járnék…”)
Krisztián nem tud róla, hogy a családjában valakinek alkohol- agy drogproblémája lett volna. Édesapja családját egyáltalán nem ismeri.
Krisztián problémájának megközelítése nehéz kérdéseket vetett fel, mivel ő maga nem tartja súlyosnak drogproblémáját, de a beszélgetés során körvonalazódott, hogy feszültségei, szorongásai, interperszonális problémái okként vagy következményként valamiféleképpen a kábítószer-használathoz kötődnek.
Jelenleg elterelésben, azaz kábítószer-használatot megelőző-felvilágosító szolgáltatásban vesz részt. Annyit megfogalmazott, hogy úgy érzi, szüksége lenne további segítő, konfliktuskezelő, problémamegoldó foglalkozásokra, hogy kikerülve „normális” életet élhessen, családot alapíthasson. Miután ezt kifejezte, elgondolkodott, és hozzátett: „bár…már döntöttem. Börtönt soha többet. Ha kapok segítséget, ha nem, nem akarok bűnözésből élni. Fiatal vagyok, és még akkor is az leszek, amikor kikerülök....ez nem az én világom!”
Krisztián problémabelátása a droghasználattal kapcsolatban alacsony szintű. Ugyan elismeri, hogy nem élhet felelősségteljes életet, ha fojtatja droghasználó életmódját, biztos benne, hogy képes kontrollálni droghasználatát, nem rabja a kábítószernek. Ez a hiedelem gátolja abban, hogy eldöntse, hogy végleg abba akarja hagyni, úgy gondolja, valamennyi drog természetes része az életnek.
Segítséget vár, de problémája súlyosságát nem látja be. Nehézségek esetén hajlamos a könnyebb utat választani, figyelmét elterelni.
Értékrendszere bizonytalan, ami jelentős mértékben befolyásolhatja személyes hatékonyságát, beállítottságát, életvitetét.
Az elterelés eddigi foglalkozásai során tudatosultak benne droghasználó életmód hátrányai. Hosszú távú cél: megfelelő feszültségcsökkentő és problémamegoldó stratégiák kialakítása. Ez elsősorban szabadulását közvetlenül megelőző, illetve azt követő időszakban lesz nagyon lényeges, amikor megnő a visszaesés veszélye azáltal, hogy bebörtönzése előtt életvitele középpontjában a drog állt, tevékenységei e köré szerveződtek. A szabadsággal újra megjelenik az az időintervallum, amit nevezett korábban droghasználattal töltött ki. Fontos lenne számára új, számára értékes, érdekes tevékenység ill. társaság keresése, ami kitöltheti idejét.
Tellesz Endre
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése