A fenti kép egy elhagyott magyar börtönben készült (ilyen is van!). A kép alján látható, hogy az utolsó firka talán 1991-ből származik. A flickr fotós megosztón (ahol egyébként nekem is van photostreamem...) sok képet lehet látni elhagyott börtönökről. Ezek a helyek tényleg kisértetiesek. Szinte kézzel fogható a sok szenvedés, a ki nem mondott sérelmek, a megbúvó durvaságok. Szinte hallani lehet az egykori fogvatartottak lépteit. Érezni lehet azt a törekvést, ahogy valaki a körleten menő akart lenni, csak azért, hogy ott, a jelenben birtokoljon pár négyzetmétert, pár röpke évig. Aztán talán szabault az a személy, aki akkor menő volt. Annak is már huszonéve talán. Most meg itt járkálunk az elhagyott börtönben, és arrébb rúgunk egy poros és pókhálós villanykörtét, és azon gondolkodunk, hogy bizony mennyire mulandó az emberi élet, és milyen gyarló tud lenni az ember, mennyire nagyravágyó. Aztán persze megnézzük a firkákat is a falakon, és rájövünk, hogy ezeknek a nevetségesnek tűnő sitiprinceknek is voltak érzései, hiszen ők is meztelen nőket véstek az ajtóra, ahogy fentebb is látható. Ők is szerelmesek voltak, őket is várta talán kint valaki. Vagy éppen senki sem várta őket, és annyira szánalmas életük volt, hogy csak a benti kegyetlenkedések jelentettek számukra örömöt. A börtönfirkák olyan lelkek lenyomatai, akik nem voltak méltóak arra, hogy hétköznapi életet éljenek a többségi társadalomban. Mivel mindez a nyolcvanas években történt, ők nem voltak ügyfelek, bloggerek, sziget fesztiválra járók, nem tudták, hogy mi az az extasy tabletta, nem ismerték a rivotrilt, nem tudták, hogy mi az a plazma tévé, hogy mi az az EU. Azaz az érdekes, hogy az előbb felsoroltak közül egyedül a drogok (ex, rivó) jelentik azt a dolgot, amivel egy mai átlagrab az életében valóban találkozott. Mintha társadalom az időben is elhúzna a rabok mellett, avagy felett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése