2010. november 8., hétfő

Szabadulási pánik: Schmehl Dávid esettanulmánya

Régi sorkatonai leszerelő lepedőkre emlékeztető börtönrajz, valóban lepedőre készült. Kocsis Gábor hallgató gyűjtése.

Utolsó segélykiáltás?!


A fogvatartottat a rendőrség állította elő büntetése letöltésére. Biciklilopásért 120.000 Ft pénzfőbüntetésre ítélte, melyet nem fizetett be, ezért átváltoztatásra került 120 nap fogházban letöltendő szabadságvesztésre. Továbbá rongálásért 1 év börtönbüntetésre ítélte a bíróság.
Először volt börtönben.


 
Bekerülésének körülményei is elgondolkodtatóak: Összeveszett édesanyjával, ezért jobb felkarját pengével megvágta. A mentők beszállították a kórházba, a sebészetről átkerült a pszichiátriára, a rendőrség a pszichiátriáról vitte be a bv. intézetbe.
Tizennégy éves kora óta (bekerülésekor a fogvatartott 21 éves volt) állt rendszeres pszichiátriai kezelés alatt, azóta többször volt egyfolytában több hónapot is kórházban.
Alkoholt alkalomszerűen fogyasztott, de néha mértéket nem ismerve. Időnként szívott marihuánát is
Hét-nyolc éves korában szülei elváltak, ő és testvérei gyermekotthonba kerültek (két nővér, egy húg). Húga bekerülésekor is ott volt még.
Általános iskola 8 osztályát végezte el, alkalomszerűen építkezéseken dolgozott.

A fogvatartott befogadásakor labilis pszichés állapota, illetve a civil életben többszörös önkárosító magatartására tekintettel IV-es biztonsági csoportba került besorolásba.
Munkáltatását ily módon biztosítani nem tudták.
A fogvatartottat büntetésének letöltésére egy hónapon belül egy országos letöltő házba szállították.
A fogvatartottat II-es biztonsági csoportba sorolta a BFB., majd – mivel az építőiparban volt már jártassága – egy ilyen munkálatokkal foglalkozó munkahelyre osztotta be munkavégzésre.
Természetesen előéletére tekintettel az intézet pszichológusa, illetve a nevelők is kiemelt figyelmet tanúsítottak irányába.
Kapcsolattartása rendezetlen és rendszertelen volt, anyja illetve nevelőapja került felvezetésre, azonban csak igen ritka levélváltások történtek.
A fogvatartottal az első két hónapban látszólag probléma nem volt. Nevelői meghallgatásokon problémát nem jelzett, pszichológusnál két esetben járt, ahol állapotát illetően negatív irányú változás szintén nem volt tapasztalható. A zárkaközösségbe beilleszkedett, illetve problémát sem ő sem társai nem jeleztek. Munkahelyén feladatait ellátta.

Bekerülését követő harmadik hónapban,10 nap eltéréssel két esetben is megtagadta a munkát indokolatlanul, ezekért nevelői kioktatásban részesült.
Feltételes szabadságra bocsátásához nevelői előterjesztés elkészült, akkor elmondta, hogy szabadulása után édesanyjánál illetve nevelőapjánál fog lakni, illetve dolgozni szeretne egy név szerint megnevezett építési vállalkozónál.
A feltételes szabadságra bocsátása pozitív intézeti előterjesztés után a bv. Bíró által engedélyezésre került.

Szabadulása előtt 1 hónappal hirtelen megváltozott a fogvatartott viselkedése.
Eddig csak hívásra érkezett akár a nevelőhöz akár a pszichológushoz, most azonban ő kérte meghallgatásait.
Panaszkodni nem panaszkodott, azonban kérte egyszemélyes elhelyezését hivatkozva idegi, illetve pszichés betegségeire. Továbbá kérte más munkahelyre történő áthelyezését is kifejezetten a lovászatba.

Az egészségügy, pszichológus, illetve nevelői konzultációkat követően egyszemélyes elhelyezését nem engedélyezték korábbi többszöri öngyilkossági kísérleteire tekintettel, azonban pont pszichés állapotára tekintettel lovászatban való munkáltatása támogatásra, illetve engedélyezésre került, ezzel együtt a fogvatartott biztonsági csoportjának II-ről I-re történő enyhítése is megtörtént.
A fogvatartott következő kérelmi lapja, illetve nevelői meghallgatása arról szólt, hogy az intézet másik objektumába történő elhelyezése legyen biztosítva, mert a jelenlegi zárkaközösség idegi állapotára nincs jó hatással. Elmondása szerint, őt egy bizonyos idő után idegesítik, ingerlik az emberek.
A fogvatartott ezen irányú kérelme is a szakterületek, illetve a szakemberek egyeztetését követően engedélyezésre került. Nyilvánvalóan szabadulás előtt egy hónappal sem  munkahelyi, sem elhelyezési változásokat nem szoktak engedélyezni csak ilyen, és ehhez hasonló kivételes esetekben.
A fogvatartottal folyamatos kommunikáció volt, (mely beszélgetéseket már ő kérte, kezdeményezte) érdeklődött ügyei állásáról, és folyamatosan kérelmei, elképzelései szerint pozitív irányban alakultak a dolgai.
Ezzel párhuzamosan a fogvatartottal kapcsolatban komoly magatartásbeli problémák merültek fel.
Zárkatársait fenyegette, megnyilvánulásai, beszédstílusa trágárrá, kötözködővé vált. Égő cigarettát helyezett alvó zárkatársának újai közé. Stb.

Szabadulása előtt 9 nappal, öngyilkosságának napján a fogvatartott tájékoztatása megtörtént.
Kérelmei lezárultak. Még azon a napon a délutáni órákban átszállításra került volna a másik objektumba, illetve rákövetkező napon munkáltatása is folytatódott volna az általa kért helyen.
A nevelő tájékoztatta, hogy pakolja össze a személyes felszerelési tárgyait, hogy szállításra készen álljon, ez délelőtt 10 óra magasságában történt.
A fogvatartott a kapott híreknek nagyon örült, és biztosította a nevelőt, hogy azonnal pakolni kezd.
Zárkatársai elmondása szerint megnyugodott, eddigi modortalan stílusát normál hangnemre váltotta.
Beszélt a szabadulásáról, illetve ügyeinek pozitív alakulásáról.
Elmondta, hogy munkahelye biztosított lesz, sőt még egy targoncakezelő tanfolyamot is el fog végezni.

Az ebédre történő levonuláskor a fogvatartott jelezte, hogy nem érzi jól magát, nagyon émelyeg a gyomra és kérte, hogy ne kelljen lemennie ebédre, hanem az egészségügyre állítsák elő.
A felügyelő (helytelenül) kérésének eleget tett. A zárkatársak levonultak ebédre, a fogvatartott egyedül maradt a zárkában, mivel az egészségügyi ápoló még egyéb feladatait látta el, és 15 percet kért a felügyelőtől az előállításig. ( A fogvatartott zárkája és az egészségügy egy körleten egymástól 15 lépésnyire található az intézetben)
A felügyelő az ápoló jelzésére ( kb. 15 perc) ment a zárkába a fogvatartottért, azonban ekkora a fogvatartott akasztásos öngyilkosságot követett el.
Az ápoló az előzőekben leírtakra tekintettel azonnal ott volt, azonban a fogvatartott élete már menthetetlen volt.
Mindenki értetlenül állt az események előtt.
A fogvatartott személyes dolgai között megtalálták az édesanyjához írt búcsúlevelét.
Az esemény előtt két nappal írta. Leírta, hogy fél a szabadulástól, fél attól, hogy csak ideiglenesen fogadják be, és ha nem lesz munkája nem maradhat náluk.
Leírta, hogy úgy érzi nincs értelme az életének, és nem akar már tovább küzdeni.
A levél tartalmilag és formailag is nagyon összeszedett, tárgyilagos volt.
Érzelmek nem mutatkoztak, nyilván a fogvatartott kötődése az anyjához, nem egy normál anya gyermek kapcsolat, hiszen mint tudjuk a fogvatartott gyermekotthonban nőtt fel.
Érdekes, hogy a levelet kellemes szép rajzokkal díszítette. Napsugár, virágok.

A szakemberek, a személyzet, a fogvatartottat ismerő, vele foglalkozók elemezték a történteket.
Voltak-e erre utaló jelek?
Miben tévedtek, mit hibáztak?
Történt-e valami a zárkában délelőtt 10 óra és 12 óra között, amely előidézhette a cselekményt?

Felsorolnám azokat a kérdéseket, illetve dilemmákat, tényeket és válaszokat, amelyeket megosztottak velem az esettel kapcsolatban.

  1. Nyilván a fogvatartott pszichés előéletét, illetve többszörös suicid kísérleteit ismerve, fokozottan terhelt személyiség volt.
  2. Kapcsolattartásának rendezetlensége, levelezése – mely nem túl bensőséges hangvételben történt - elgondolkodtató volt. Azonban tudjuk, hogy a fogvatartott több évet nevelőotthonban töltött, és bekerülésekor is édesanyja miatt volt öngyilkossági kísérlete. Tehát túl bensőséges, illetve meghitt szeretetteljes anya-fiú kapcsolat nem feltételezhető, illetve várható ez esetben.
  3. Miért mutatott a fogvatartott teljes elégedettséget, mind a zárkaközösségben mind a munkahelyen?
  4.  Miért nem kereste a nevelőt, pszichológust, illetve nem panaszkodott, sőt minden esetben problémanetességet jelentett?
  5. Mi történt – látszólag semmiféle külső tényező nem változott -, amiért a fogvatartott mind a munkahelyén mind a zárkaközösségben már nem érezte jól magát?
  6. Mikor indultak a problémák? Mikor egyszemélyes elhelyezését kérte? Szabadulása előtt pont egy hónappal? Vagy már előtte, csak ezeket takargatta?
  7. A fogvatartottnak minden kérése munkahely, elhelyezés teljesítésre került, ennek közlését követően szemmel láthatóan elégedett volt, sőt örült.
  8. Miért várta meg az összes pozitív információt, a szabadulását, ha nem ezt kapja akkor már korábban megteszi tettét?
  9. Ezek a kérések, voltak az utolsó segélykiáltásai, csak ezeket nem megfelelően értékelték?
  10. Úgy érezték, hogy ezek teljesítésével megnyugtatják, pedig pont az ellenkezője történt?
  11. Talán pont akkor, amikor ő kereste a meghallgatások lehetőségét kellett volna a dolgok mögé látni? Nem is kérni akart, hanem mesélni?
  12. Tette előtt 2 nappal megírta a búcsúlevelet, miért nem tette meg azonnal?
  13. Szerette volna megvárni az események végső kimenetelét, vagy nem volt rá lehetősége?
  14. Ekkor érezhette, úgy hogy amit elkezdett befejezett, most már elmehet?
  15. Ha nem marad egyedül a zárkában megteszi később, vagy elillan ez a gondolat?

És a legnehezebb kérdések, melyek megválaszolása szinte lehetetlen.

  1. Kérései mögé kellett volna, illetve lehetett volna látni?
  2. Nem figyeltek eléggé?
  3. Egyedi az eset, vagy az öngyilkosok többször alkalmazzák ezt?


Ezekre és még sok hasonló kérdésre keresték a választ az ügyben érintettek, elmondásuk szerint még most is néha szóba kerül, sőt nyilván az eset elmondása kapcsán ez most újból felmerülő téma.
És nem csak az adott fogvatartott kapcsán, hanem a jövőre az ehhez hasonló esetek megfelelő kezelésének érdekében is többet kellene tudnunk az ilyesfajta események pszichés hátteréről.

Számomra is kérdés, vajon tipikus az eset, vagy a legnagyobb igyekezet illetve körültekintés ellenére is valahol kicsúszott a fogvatartott a szakemberek látóköréből?
Felismerhető- e „az utolsó segélykiáltás”, vagy csak utólag diagnosztizálható, hogy talán ezek a mozzanatok már azok voltak?

2 megjegyzés:

  1. Nem nem csúszott ki a kezekből , tudatosan készült nem volt "segélykiáltás".A problémák nagyon régen adódtak. Ez egy rendes srác lehetett tudta, hogy nem sok esélye van . valószínűleg tájékozott is volt, értelmes és okos.
    Úgy volt vele, hogy nem jött össze és kész.

    VálaszTörlés
  2. Az, hogy nevelői meghallgatást kért és maga jelentkezett a pszichológushoz, míg korábban mindig csak a szakemberek hívására ment, egyértelmű cry for help. A szakemberek körültekintően utánajárhattak volna, miért idegesítik a társak, miért akar más munkahelyet stb.? A kérdésekre adott válaszokkal talán előbukott volna az öngyilkossági szándék, hiszen nem véletlenül jelentkezett a nevelőhöz és a pszichológushoz, nyilván beszélni akart.

    A búcsúlevél megírása napokkal előtte, és a gondosan eltervezett egyedül maradás hosszas tervezésre utalt, illetve az öngyilkosság módjának kiválasztása is a biztos halált vetíti előre.

    Miért volt derűs az utolsó napokban is? Vihar előtti csend. Az öngyilkosság elhatározása megnyugtató megoldás lehet az egyén számára, a szakirodalom is ír az öngyilkosság előtti nyugalomról.

    Az eset pedig egyértelműen jelzi, hogy mekkora szükség van a reintegrációs programokra, szakember segítségére, utógondozásra.

    VálaszTörlés