Egy a festőművészetéről "híres", a Szegedi Fegyház és Börtönben élő fogvatartott festménye. Rengeteg tévéműsorban szerepelt.
Talán jó ez az illusztráció az alábbi esettanulmányhoz...
Történetem egy raktárosként foglalkoztatott fogvatartottról szól, aki kábítószerrel való visszaélés miatt tölti szabadságvesztés büntetését. XY fogvatartott származását tekintve magyar. A munkáját jól látta el, magatartásbeli probléma nem volt vele, a felügyelettel szemben tisztelettudó.
XY minden nap, amikor a raktárban a munkaideje lejárt, a körletre való visszatérés után önként jelentkezett különböző feladatokra. A körletfelügyelők irodáját is ő takarította, az őrök jobban bíztak benne, mint az „őri takarító”-ként foglalkoztatott fogvatartottban, aki nem mellesleg roma származású. A hétvégi programokon állandóan részt vett, a kihangosításért is ő volt a felelős. A raktárban minden nap beszélgettem vele, meghallgattam a problémáit. Történt egyszer, hogy az irodámban takarított, amikor egy kolléga is jelen volt. A kolléga meg is jegyezte neki viccesen: „Olyan jól csinálja ezt XY, odakint is biztosan takarítóként dolgozott!”. Mire a fogvatartott haláli nyugalommal, komolyan azt válaszolta: „Nem zászlós Úr, én odakint kábítószer-kereskedő voltam.”. Akkor nem nagyon tulajdonítottam az egész jelenetnek semmit, majd elkerültem a körlet raktárból, mert egy új beosztással bíztak meg. Pár hónap múlva egy hétre visszakerültem a körlet raktárba helyettesítés miatt, s XY fogvatartott még mindig ott dolgozott. Amikor helyettesítésem első napján reggel beérkeztem a körletre átvenni a fogvatartottakat, XY láthatóan megörült nekem. Kérdeztem is tőle: „Minek örül ennyire XY?”. Nem válaszolt semmit, majd a raktárban odajött hozzám, hogy hallgassam meg. Megkérdeztem tőle, hogy mi történt vele az elmúlt pár hónapban és akkor belekezdett. Kiderült, hogy az eltelt időszakban volt tárgyaláson, s ott elbeszélgetett az egyik női tettes társával, aki szintén a Pálhalmai BV Intézetben töltötte büntetését. Az intézet parancsnokától kért engedélyt, hogy a hölgyet felvehesse kapcsolattartójának, mert szabadulása után szeretne komoly kapcsolatba kerülni az említett nővel. Percekig mesélt, amit végighallgattam, majd a mondandója végén azt mondta, hogy alig várja, hogy szabaduljon, mert már szeretne betépni. Ekkor eszembe jutott a hónapokkal azelőtti eset, amikor az irodámban kijelentette, hogy kábítószer-kereskedő volt, s elgondolkoztam. Vajon ez az ember tisztában van azzal, hogy mit követett el? Bűncselekménynek fogja-e föl azt, amiért börtönben van? Aztán még azon a héten, amikor helyettesítettem párszor meghallgattam.
Azt a következtetést vontam le, hogy XY fogvatartott nem tartja bűncselekménynek azt, ha valaki kábítószerrel kereskedik. Neki nem az a büntetés, hogy börtönben van, hanem az, ha nem tud kábítószerhez jutni. Az ilyen fogvatartott a véleményem szerint elég problémás a börtönre nézve, mert mindenképpen kábítószerhez akar jutni, és valószínűleg hozzá is jut. Arról nincs tudomásom, hogy nevezett fogvatartott kábítószert használt volna a börtönben, de el tudom képzelni, hogy igen. Az ilyen fogvatartottak szerintem közvetlenül nem veszélyeztetik a börtönök biztonságát, de közvetve mindenképpen. A társadalomra pedig egyértelműen veszélyes, mert ha valamikor szabadul, akkor ugyanazt fogja csinálni, mint előtte, ha már a börtönben bevallja, hogy amikor kikerül az lesz az első, hogy felszív egy csíkot.
Igen én csak azt nem értem, hogyan nem lehet megszüntetni a kábítószert a börtönben? Miért van az , hogy egy ismerősöm gyermeke bekerült előzetesbe és az első héten hazatelefonált tiltott mobiltelefonnal? Nincs erre megoldás ?
VálaszTörlésKedves homokhat,
VálaszTörléssajnos én sem tudom, hogy mi erre a megoldás. Szlovéniában előre kiválasztott raboknak engedik a mobil használatát, de ott is van tiltott mobil. Ügyészektől hallottam, hogy a mobilon a rabok leggyakrabban a családi ügyeiket beszélik meg.
A drog jóval súlyosabb eset.
Végre beszélünk róla.
Szerintem az, hogy a börtönben hogyan lehet mobilhoz vagy kábítószerhez jutni, technikai jellegű kérdés.
VálaszTörlésEnnél sokkal érdekesebb az, hogy miért nem tartja a fogva tartott bűncselekménynek, amit elkövetett, miért nincs bűn(össég)tudata. Ha egy mentálisan egészséges, belátással rendelkező felnőtt férfi nem érti, hogy miért van börtönbe zárva, akkor nyilván olyan környezetben szocializálódott, amiben az a cselekmény, amiért elítélték, nem bűn. Következésképpen a fogva tartása biztos, hogy nem fogja elérni a célját, magyarul csak az időt és pénzt vesztegeti az állam azzal, hogy börtönben tartja (vagy egész életére el kellene zárni...).
A legsúlyosabb probléma tehát az, hogy a jogszabályaink és a társadalmi valóság, elvárások nem egy esetben ellentmondanak egymásnak. Ez a társadalmon katasztrofális állapotáról tanúskodik.
Én személyesen ellenzem a drog kriminalizálását (ha a kereskedelméét nem is feltétlenül), de ha büntetni akarjuk (gondolom, annak érdekében, hogy visszaszorítsuk), akkor, mint a bejegyzésből ez napnál világosabban ki is derül, nem elegendő csupán módosítani a Btk-t.
Van olyan börtön, ahol "csak" a Rivotrillal kereskednek, isznak rá egy rakat neszkávét, és úgy "tépnek be", és ugyanezen bv-ben a mobiltelefonok is ritkán kerülnek be, fél évente egyet, ha találnak. Állandóan változtatják a zárkaközösségeket, 1-2 hétnél tovább nem marad változatlanul a zárka, kerül be ember vagy átvariálják az egészet, így minden biznisz kiderül hamar, illetve nincs olyan szolidaritás egymás iránt. A másik, amivel visszaszorítják ezt, az a nagy mértékű büntetés.
VálaszTörlésAz, hogy mikor mi számít bűncselekménynek, társadalmanként és koronként változik. Hollandiában a kábítószer-kereskedelem (bizonyos kötött formában, meghatározott anyag esetén) legális. Itthon bűncselekmény. Nem is olyan régen a homoszexualitás is bűncselekménynek, máskor pedig betegségnek számított, ma egyre inkább elfogadott, és csak "másságként" emlegetjük.
Inkább szemléletkülönbség ez az említett fogvatartottnál szerintem, nem arról van szó, hogy "nem érti, miért van börtönben" vagy nincs lelkiismerete. Ugyanolyan szemléletkülönbség lehet ez is, mint ahogy arról is megoszlanak a vélemények, hogy a házasságtörés bűn vagy sem. Ma hazánkban éppen nem büntetik, Pakisztánban asszonyokat köveznek halálra érte. Lehet, hogy ugyanezen fogvatartott önmarcangolásba kezdene, ha testi sértést követett volna el, mert lehet, hogy azt épp bűnnek tartja.
a.)A mobil telefon jelenléte/használata a börtönben többnyire az elégtelen kommunikáció végterméke (fogvatartott és hozzátartozó között). Kisebb részben, a biztonságra veszélyes komm. csatorna fogvatartott és fogvatartott között, amelyet meg kell akadályozni.
VálaszTörlésb.)Az említett esettanulmányból (számomra) csak az jutott eszembe a drogról, alkoholról (amint annyiszor láttam) hogy a börtön nem egy leszoktató hely. Ha nem is jut hozzá a korrupt személyzeten keresztül, vagy csempészúton (amiből van bőven) akkor szabadulása után ott folytatja, ahol abbahagyta. Emlékszem az alkoholistámra, aki már alig várta a szabadulást, hogy valami töményt igyon, 5 év után.
c.)Ne gondoljuk, hogy a börtön a fogvatartottaknak nem büntetés. Ezt a tévhitet azért jó lenne eloszlatni, mert ezt a jelen konzervatív politikai kurzus elterjedt véleménye, hozzá tenném, teljesen helytelenül) . Hiszen a börtönben töltött idő alatt éppen elég börtön ártalommal találkozhatunk/találkozhatnak az érintettek (tucatnyit ismer a szakirodalom, ezeket nem sorolnám fel)
d.) Viszont az már fontosabb kérdés (a kedvencem) a re-integráció, azaz a fogvatartottak társadalomba való visszaillesztésének feladata, amelyet mentálhigiénés programokkal, intim szobával, börtön drog programokkal... lehetne megoldani. (az utóbbi mellett e blog írója tizenvalahány éve próbál valamit tenni, hozzá tenném nem túl sok sikerrel, azonban beszél róla és már nem lehet a szőnyeg alá söpörni.
e.)Amennyire fejlettek börtöneink színvonala, olyan fejlett a társadalmunk is.
Érdekes, hogy az őr senkinek nem tűnt fel ebben a történetben.
VálaszTörlésSzerintem, normális hogy az elítélt nem tartja büncselekménynek, amit elkövetett. Kultúránként változik, hogy mi számít egyáltalán kábítószernek.
Én pl. egy olyan országban élek, ahogy semmilyen kábítószer fogyasztása nem bűncselekmény. Árulni ugyan nem lehet szabadon, de pl. az északi szomszédunknál még árulni is lehet bizonyos megkötésekkel kábítószereket.
Én inkább ott látom a gondot, hogy a szerző "vicces megjegyzésnek" tartja, amit az őr mondott az elítéltnek. Nyilván nem arról szólt a mondat, hogy annyira jól dolgozik az illető, mint egy profi. Inkább azt jelentette, hogy én csak ennyit nézek ki belőled.
Talán érthető a frusztrációja, hiszen ha megkérdeznénk az utca emberét, hogy melyik a "legcikibb" foglalkozás, a börtönőr, a takarító vagy a kábítószerkereskedő, valószínűleg magasan a börtönőr jönne ki.
De valahol akkor is nagyon szomorú.
Kereskedő vajon mennyire volt sikeres az értékesítésben? De úgy tűnik nem csak az értékesítés, hanem annak fogyasztásában is örömét lelte. Nagyon is jól tudja, ez a fajta kereskedelem üldözendő. Azt már aligha tudja átértékelni, aki rászokik az általa kínált portékára, mennyire teszi tönkre és befolyásolja életét. Könnyelműen hihette, ő vele olyan csúfság, hogy bekasznizzák, nem történhet meg, de a közeljövőben még inkább nem, mert immár még jobban nyeregben érzi magát, óvatosabb lett és kiokosodott. Mivel kockázat nélkül nincs üzlet, és ha mégiscsak bekövetkezik a legrosszabb, ott van benne a bátorító tudat, börtönben is pozíciót elért megbízható raktáros volt, túl fogja élni. Egyenesen pimaszság az, hogy lehetséges ügyfelet lát a zászlós úrban is, ahogyan előadja, „kábítószer-kereskedő voltam”, mintha ezzel Ő nagyra hivatott lenne.
VálaszTörlésEmlékszem egy Hollandra, aki fellelkesedve ecsetelte, nem érti, miért üldözik a drogot, pedig az a világ egyik legremekebb felfedezése. És mindig az problémázik ezzel, aki még csak ki sem próbálta.