2009. szeptember 18., péntek

A cigánybűnözésről 2.: Vélemények 1. (Irredentizmus, fasizmus, éretlenség)


Az ötlet alapja, egy általam készített, a youtube-ra korábban feltett kis videó, ami jogfilozófiai értelemben próbálja cáfolni a cigánybűnözés-fogalom helyességét. A videó alapja Hans Kelsen (1881-1973) elmélete a retribúcióról. Már ezzel a kérdéssel is foglalkoztunk korábban, most azonban igyekszünk kifejteni.
Kelsen szerint az igazságszolgáltatásban, és nagyon lecsupaszítva az emberek igazságtudatának szempontjából az okság és a bosszú között társadalmi és mentális értelemben is különbség van. A bosszú az állatok és a növények, vagy a törzsi társadalom törvénye. Az okság (kauzalitás) megértéséhez azonban egyfajta mentális, érzelmi és pszichológiai érettség kell. Be kell tudni látni, egy bizonyos jelenségnek sokféle oka lehet, és nem elegendő a jelenség eltávolítása ahhoz, hogy az újból ne fejlődjön ki.
A cigánybűnözés-fogalom használói nem látják be, hogy a cigányok nagyobb arányú bűnelkövetése mögött nem pusztán az az ok áll, hogy ők cigány származásúak, hanem számos egyéb más dolog, amiért leginkább a többségi társadalom tehető felelőssé. Még tovább menve, az előzőek függvényében kijelenthetjük, hogy ha a cigánybűnözés-fogalom használói minden eszközt megkapnának arra, hogy a problémát orvosolják, és egy szélsőséges forgatókönyvet követve, valóban megölnék a cigányokat, nem érnének el sikert, mert a cigányság helyébe egy másik kisebbség lépne, ami nagyon azonos mintázatok alapján követne el bűncselekményeket.
Hans Kelsen szerint tehát a fejlődés a bosszú irányából az okság belátása felé tart, a törzsi berendezkedésből társadalom lesz. És úgyanígy megy ez végbe az egyénben is, azaz egyfajta lelki érettség is kell ahhoz, hogy az ember morálról, jogról, igazságszolgáltatásról és bűnözésről tudjon egyáltalán gondolkodni, minden ellenkező esetben az egyént csak az indulatok, és nem a racionalitás irányítják.
A retribúció a bosszútudat továbbélését jelenti, és ilyen szempontból nagyon érdekes a tanulmányozása. A youtube-ra feltöltött videó mintegy merítőhálóként működik jelenleg is, hogy felmérjük a retribúciós gondolkodás tartalmi elemeit, és rávilágítsunk egyes szabályszerűségekre.

Itt idézek egy kommentet a videóval kapcsolatban:

„Komolyan ennyire vak ennek a videónak a készítője? Már,hogy a fenélbe ne lenne cigánybűnözés! A legnagyobb hiba pedig szemet becsukva hagyni ezt tovább!
u.i: ShakunetsuHadouken-el a helyedbe nem kezdenék,neki tényleg mindig igaza van! ;)”


A hozzászólást egy tavaszinapsugar nickname-ű, a profilja szerint 24 éves hölgy írta. A hölgy a profiljában irredenta hangvételű verseket idéz, valamint egy pisztolyt is ábrázol, „fegyverbe magyarok!!!” felirattal.
A kommentjével egyértelműen az a gond, hogy csak a saját tapasztalatait, és csak azon környék gondjait emlegeti fel, ahol él, a Felvidéken. Sajnos ennek az utóbbi kifejezésnek is rossz értelme lett az utóbbi időkben, ugyanis egyes társadalmi rétegek nem tekintik Szlovákia részének. Láthatjuk, hogy a cigánybűnözés-fogalom támogatása szorosan összeforr az irredentizmussal és a fasizmus nézet- és szimbólumrendszerével, ha nem az utóbbi egyik nagyon lényeges és veszélyes eleme.
A kommentben hivatkozott ShakunetsuHadouken nevű felhasználó, akinek tavaszinapsugar szerint mindig igaza van, 19 éves, és a következőt írja a profilján:

„Az élet előttem áll, és nem látok tőle semmit. Az a baj a világgal, hogy a hülyék mindenben holtbiztosak, az okosak meg tele vannak kételyekkel. A zsenialitás és a hülyeség között az a különbség, hogy az előbbinek határai vannak. Sose fuss se nő, se busz után, úgy is jön a következő! :D

Amúgy meg alternatív demokrata vagyok, baszod, és ha nem tetszik, szétverem a fejed... Amúgy azt mondják, hogy tök jó indulatú, kedves, és aranyos gyerek vagyok. Remélem te is így gondolod, mert különben szétverlek :DDDD

Amúgy meg sport-, zene-, kelta-, Japán-Nepál, könyv-, grungemániás vagyok. Az elsőt azt csinálgatom is versenyszerűen. Ja, és a legfontosabb: notórius alkoholista vagyok XD (na jó nem :D). Szeretek nőzni, az aerobikos csajokért odavagyok ( házasság előtt nincsen szex X'DDD). Ezt csak azért írtam ide, hogy ellőjem ezt a poént is, gondolom, szétröhögtétek azt az idióta fejeteket. Egyébként értem én a viccet, de nem szeretem, szóval kussolsz! :D Kb. ennyit rólam. Ja, és bekaphatjátok! :D”


A fenti idézetben teljes mértékben nyomon követhetjük Kelsen tézisét, miszerint egyfajta mentális és pszichés érettség is kell ahhoz, hogy az ember az igazságszolgáltatásról egyáltalán szólni tudjon. Rögtön az első bekezdésében elárulja a bizonytalanságát és tapasztalatlanságát. A második bekezdés a csalódottságról, kishitűségről, és a jópofaság mögé rejtett agresszióról szól, amit akár bullyingnek is nevezhetnénk. A harmadik bekezdés ömlengését pedig nem is érdemes jellemezni.

3 megjegyzés:

  1. Ez mennyire jó! Sokszor nézegetem én is egy-egy véleményt író nick addigi megszólalásait, és szinte mindig kiderül számomra, hogy mennyire egyértelmű kapcsolat van a szélsőséges gondolkodásmód és bizonyos személyiségbeli tényezők között.
    Most találtam ide, de már sokat okultam. Köszönet.

    VálaszTörlés
  2. Szia!

    Először is Hans Kelsen-t ne keverjük bele ebbe a dologba, ugyanis ő ezzel a kérdéssel egyáltalán nem is foglalkozna. Ez a cikk már több sebből is vérzik, de kezdjük is a legelején; ez nem jogfilozófiai megközelítés. A jogtudomány és a jogfilozófia nem foglalkozik ilyen kérdéssel, sőt, nem is szabad foglalkoznia, ezt inkább hagyjuk a politikára, hiszen ez eleve politikai kérdés. Ez inkább politológiai megközelítés. Azt sem mondanám, hogy filozófiai lenne, mert a filozófia is inkább a racionalitásra törekszik és próbál fontosabb kérdésekre választ adni. Én adom, hogy a cigánybűnözés helytelen megfogalmazás (véleményem szerint nyelvtanilag is), ki is fejteném, hogy miért; tény, hogy a börtöntöltelékek 80%-a cigány, de én láttam már rendes cigányt is. A cigánybűnözéssel meg azt jelentjük ki, hogy az összes cigány bűnöző, aminek persze nincsen semmilyen racionalitása. Így hát a bűnözést bőrszínhez kötni hiba... Ha már kultúrához kötjük a dolgot, akkor mindjárt érdekesebb a téma. Amúgy már politikában sem szerencsés felemlegetni ezt a kérdést véleményem szerint, káros hatással van az emberekre, mivel ez a dolog teljesen eltereli a figyelmet a fontosabb dolgokról; ha már a politikáról van szó, akkor azt is megemlíteném, hogy a politikusoknak sem ezzel kéne foglalkozni első sorban, hanem mondjuk az oktatással, közbiztonsággal, egészségüggyel, mert ezek bizony fontos dolgok, és pont ezekkel van a legnagyobb bibi Magyarországon.

    Egy joghallgató srác

    VálaszTörlés
  3. Ez szerintem mellébeszélés volt, Production. Legalábbis számomra nem jön le, hogy Hans Kelsen retribúcióról megfogalmazott gondolatait - legyenek még oly absztraktak is - miért nem lehet konkrét példán keresztül megvilágítani. Kérlek, fejtsd ki nekem ezt bővebben!

    Hozzá kell tennem, hogy nagyon szkeptikus vagyok a filozófiával (főleg a teoretikussal). Szerintem az egész nem több mint puszta racionalzálása és intellektualizálása az érzéseinknek, amelyet sokszor csak a logika törvényszerűségei támasztanak alá, a valóság nem feltétlenül. Erről mindig az a szociálpszichológiai kísérlet jut az eszembe, amely a következőképpen hangzik: Van X ember, kiknek a fele kap egy olyan állítást, amely így hangzik: "Szociálpszichológiai kísérletek egész sora bizonyítja, hogy az ellentétek vonzzák egymást. Kérem, indokolja meg, hogy miért!" A csoport másik fele is kap egy-egy papírlapot, amely ugyanezen állítás inverzét tartalmazza: hasonló a hasonlót vonzza. Itt is indokolni kell. Érdekes módon mindkét csoport teljesen logikusnak találta (érezte) a kijelentést.

    Egy másik joghallgató srác

    VálaszTörlés