Büntetés félbeszakítás (bf)

Sok fogvatartottnak a büntetés-félbeszakítás az utolsó remény arra, hogy elhagyják a börtönt. A Bvtvr. 22. §-a szabályozza, hogy ez miként és milyen feltételekkel lehetséges. A fogvatartottak és a nevelők, körletfelügyelők a büntetés félbeszakítást csak bf-nek nevezik. Hogy hogyan történik maga a bf a valóságban, arra a jogszabályban nem találunk választ. Pszichológiai szempontból, a hozzátartozók szemszögéből esetleg a szépirodalom lehet a segítségünkre, ugyanis szinte képtelenség objektíven leírni azt, ami a bf alatt történik az emberekben.

Nagyon jellemző, bár nem magyar esetet dolgoz fel Dragomán György A fehér király című könyve, ami természetesen nem csak a börtönről szól, rengeteg más témában mozog rendkívül alapos magabiztossággal, amikkel én korábban foglalkoztam a blogomon. A regény olyan csodálatos, hogy ez a megállapítás nem érhet fel mű valódi érdeméig.
A könyvben egy tizenéves fiú kalandjait olvashatjuk, egyes szám első személyben, akinek az édesapját egy napon elviszik a Duna Deltába kényszermunkára. Rendkívül ügyesen és lírikusan ír a szerző az elhagyott gyermek szenvedéseiről, ami az apja hiánya miatt következik be: hogyan csökken a család társadalmi státusza, hogyan őrli fel az édesanyja életét a férj hiánya, hogyan kell mítoszokat teremtenie a hősnek az édesapjáról, hogyan csúfolódnak az utcagyerekek pusztán az apa bebörtönzése miatt, és így tovább.
A könyv végén a kisfiú drámai módon találkozik az édesapjával, az egyébként rendszerhű és nagy tekintélyű nagyapa temetésén.
Ez az úgynevezett kegyeleti jogon járó büntetés-félbeszakítás, ami egyébként nem csak a könyvben, hanem az életben is drámai.

Egy alkalommal egy fogvatartottnak, aki a nevelési csoportomba tartozott, meghalt a kisfia. A fogvatartott a legmagasabb biztonsági fokozatban volt, ezért csak kísérettel hagyhatta el a börtönt, ami azt jelenti, hogy több őr kísérte egyenruhában és fegyverrel, valamint vezető bilinccsel. Ez utóbbi azt jelenti, hogy a rab csuklójáról a temetésen sem vehették le azt a bilincset, amihez egy vezetőszár tartozik, aminek a végét az előállító őrök fogják.
A temetés egy vidéki faluban zajlott, esett az eső, és a rabszállító többször elakadt, ahogy igyekezett a domb tetején lévő kegyhelyre, és a hozzátartozók tolták meg. Én mindezt csak a visszaérkező munkatársaimtól hallottam, akik rendkívül ki voltak merülve, és panaszkodtak, hogy alig bírták állni a hozzátartozók szitkait és rosszalló tekintetetüket. Állítólag roma temetés volt, azaz rendkívüli sírás-rívás, jajveszékelés.
A kisfiú úgy halt meg, hogy próbált inni egy öntözőcsőből, megnyitotta a vizet, bekapta a csapot, és az állkapcsa görcsba állt. A spriccelő víz szétroncsolta a járni még alig képes gyermek belső szerveit. Nehéz még elképzelni is, hogy ilyen hír hallatán hogyan érezte magát a fogvatartott.
Ilyen esetekben a börtönben a többi rab is megrémül, magába néz, és egy ideig csend honol a folyosókon, mint egyébként minden rendkívüli esemény után, és a nagy ünnepek alkalmával.
Az állam által felruházott feladatok végrehajtása ilyen esetekben a börtönőrök számára is megterhelő lelki értelemben.