 |
| Az "ötpont" jelentése nem csak az, hogy "egy ember négy fal között", hanem az is, hogy "íme a sorsom megpecsételődött". Az egyén örökre egy olyan szubkultúra részévé vált, amit az "ötpont" jelképez: a bezárás kizárást is jelent. Bezárás a börtönbe = kizárás a társadalomból. Minden állam börtönszervezetének ez a célja. Olyan ez, mintha a törvény az emberek bőrébe égne. |
Egy novemberi konferenciára készülök éppen, és ehhez kapcsolódóan - a hallgatóim segítségével - sikerült jó pár börtöntetoválásról készült fotót összegyűjteni.
Az első gondolatom a börtöntetoválással kapcsolatban:
A tetoválás a szimbólum jelentésében együtt hordozza az elszenvedett traumát és az identitást.
Mit jelent ez?
Egyszer egy tetováló szalonokról szóló dokumentumfilm sorozatban (LA Ink) láttam, hogy a szalon kliensei az általuk elszenvedett traumákat is "felvarratják" a bőrükre, és azzal, hogy ez az aktus megtörténik, megnyugszanak valamiképpen. Van, aki például egy elpusztult kutyának a portréját varratta magára. A veszteség sérelemként érte, és a tetoválás rítusa által a bőrébe "égette" a traumát, hogy örökre láthassa, azaz ne kelljen vele bevillanás-szerűen szembesülnie, mint a PTSD nevű kórkép esetén. A börtönlakó nem a kutyáját veszti el, hanem a szabadságát.
Az identitásnak mindenki számára láthatóvá kell válnia, még akkor is, ha a külvilág nem értelmezi megfelelően a jeleket, amit a személy (az identitás alanya) sugalmazni akar saját magáról. Sokszor félreértenek minket. A félreértés csökkentéséhez nagyon jó eszköz a tetoválás, ami nagyon is látható, és a célcsoport szinte biztosan el tudja olvasni a jelentését, amivel a személy azt kommunikálja, hogy "közétek tartozom". Ha a tetoválás a színeiben és a nagyságában eltúlzottnak tűnik, akkor arra gyanakodhatunk, hogy a személy büszke magára, vagy legalábbis a hirdetni kívánt identitására. Gyakran látunk kigyúrt embereken nagyon színes és óriási tetoválásokat. Ez szintén annak a jele, hogy az egyén az egóját ki akarja tolni a külvilágba, és ennek a dinamikai oka feltehetően az, hogy az egóját valamikor a külvilág meg akarta semmisíteni. A külvilág ezen tette a gyermekkori elhanyagolás, bántalmazás vagy a kortárs csúfolódás is lehet. Szinte minden börtönlakó életében ott van az erőszak-traumatizáció.
Lassan nyolc éve tanulmányozom a börtönrajzokat, és szinte biztos vagyok benne, hogy tematizálni lehet őket. Az egyik jellegzetes börtönrajz téma a szörnyábrázolás, azaz az elszenvedett trauma manifesztációja. Ezek a rajzok ugyanakkor nagyon gyakran tetoválás vázlatok is egyben. A rajz ugyanúgy médium, mint az írás, (vagy talán a beszéd is), a televízió, a filmek, az internet, és így tovább, azonban az a fontos jellegzetessége, hogy mindezek előtt áll, hiszen sokkal korábban alakult ki az emberiség fejlődése során, valamint a gyermek fejlődése során is a rajz előbb alakul ki, mint az írás. A médiumok ugyanakkor közelebb hoznak a többiekhez, és azt hozzák elő belőlem, ami mélyen bennem van, minél ősibbek. A börtönlakók egyik jellegzetessége az egész világon, hogy kevésbé tudnak írni és olvasni, azaz nagyon magas a körükben az illiteráció.
A börtönben harcosok élnek, akinek az élete az utcán zajlott, az éjszaka törvényei szerint. Már ez a gondolat is annyira tömve van szimbólumokkal, hogy szinte nehéz megmagyarázni, hogy mire is gondolok.
Az utca az a társas közeg, ami különbözik a családtól, ami valahogyan puha és meleg, míg az utca kemény és hideg. Az utcán az érzelmeket nem lehet kimutatni, mindenki (nem csak a bűnözők) egyfajta semleges arcot vesz fel, amikor az utcán tartózkodik. Az átlagember csak közlekedésre használja az utcát, a bűnözők élete rendre ott zajlik. Ez az élet közvetlen a kamaszkor előtt kezdődik.
Az éjszaka az a napszak, amikor nem csak sötét van, de a hatóságok is alszanak, amikor a teremtmények előbújhatnak az odúikból, és vadászatra indulhatnak. A vadászathoz hordákba verődnek, és másik hordákkal harcolnak, illetve a hordán belül az alfa pozícióért megy a harc. A hétköznapi ember ebben a fázisban pihen vagy szórakozik, azaz passzív; a bűnöző pedig ekkor a legaktívabb.
Az utca és az éjszaka kriminogén faktorai egy olyan szubkultúrát tárnak a szemünk elé, ami nagyon emlékeztet a történelem előtti emberiség szerveződésére, avagy az állati hordák működésére. Az ember azonban a gondolkodás által kilépett az állatok közül, és valóban látni lehet, hogy az ősi tetoválások a harcosokon jelennek meg.
Mintha a kemény bűnözők az ilyen harcosok társadalmi/történelmi fosszíliái lennének. A piti bűnözők meg csak mímelik a keményeket. A tetoválással (és egyéb mással, pl. a gyúrással) bélyegzik meg magukat, ez a közös a kemény és a piti bűnöző identitásában, valamint minden börtönlakóban.
